5. nap 2023.03.14 Holt-tenger
Éjjel vihar volt. A kóbor kutyák lármáztak, volt belőlük bőven, mert valóságos szeméttelep vette körül a periférián lévő hotelünket. Silány volt a szállodai szolgáltatás is. Törölközőt is külön kellett kérnem, meleg víz is hol volt, hol nem. A csoportunkban páran elégedetlenkedtek. Én ezektől a dolgoktól el tudok vonatkoztatni és élveztem, hogy Izraelben lehetek. Az ételek mind finomak voltak és keletiesek. A humusz el sem maradhatott egy étkezésnél sem. A nemzeti sütemények pl. a Kafta is mindig jelen voltak. Sült zöldségekből és salátákból nagy volt a választék. Egyik este a vacsoránál kitoltak egy óriási rizstortát feldarabolt sült csirkével és ott borították ki az üstből a vendégek előtt.
Aznap a szitáló esőben Masadába indultunk, de egy nagyon különleges megállót iktatunk be útközben.
A neve Qasr El Yahud. Izraelnek és Jordánnak a 1967-es háború után a Jordán folyó lett a határa. Emiatt az eredeti keresztelkedő hely a jordánok katonai területére esett – ami miatt a hely látogatását erősen korlátozták, később azt be is zárták – szükség volt egy másik keresztelkedő helyre a Jordánon, így vált népszerűvé a Yardenit, amiről sokan a mai napig tévesen azt gondolják, hogy ott történt Jézus keresztelkedése. De, mi már látogathattuk a nemrég még aknákkal átszőtt területet. Szigorúan a kijelölt helyen haladhattunk, az út mellett aknaveszélyt jelző táblák. A Holt-tengertől északra, közvetlen a jordán határon, Jézus megkeresztelkedésének eredeti helyszínén.

Haladtunk tovább a Masada Nemzeti Parkba, ami nem egyenlő a több mint 270 km-re a Galileai-tenger partján lévő várossal. Sajnos túl sok sikerrel nem jártunk és ez pont az eső miatt alakult így. Errefele ugyanis nagy áldás az eső és nagyon ritka. Ilyenkor lezárják a hegyi utakat. Sajnos mire odaértünk az eső miatt az orrunk előtt bezárták az erődöt és leállították a felvonót. Így, csak lentről nézhettük az 1 km magasan lévő ősi városfalakat. Dolgunk végezetlenül vissza kellet hát fordulnunk.
Az Izraeli katonai esküben is szerepel ez a mondat: "még egyszer nem eshet el Masada. " Mivel a római időkben elesett egy ostrom után. 960 zsidó ember rituális öngyilkosságának lett a helyszíne.
Láthattuk volna közelről egy Kr.e. 70-ben épített erőd romjait kb. 450 méter magas fennsíkon a Holt tengernél. Itt vívtak csatát a rómaiak és a zsidók közel 2000 éve. Itt épített palotát Nagy Heródes. A vár és a palota maradványok a világörökség részei.
Lenyűgözött a táj útközben, ami még kopárságában is szép volt.
Utazás közben olyan híreket hallunk, hogy a következő napra tervezi az ellenzék, hogy lezárja az izraeli repülőteret. Ezzel akarják megakadályozni, a miniszterelnök Netanjahu Romániába utazását.
Ahogy elhagytuk Jerikó térségét máris a sivatagban voltunk. Betlehem 800 méterre van a tengerszinttől és mi innen megindultunk lefelé a 430 méterrel a tengerszint alatt lévő Holt-tengerhez, ami tulajdonképpen egy lefolyástalan tó Izrael, Palesztina és Jordánia határán. Egykettőre a Kidron völgybe értünk.
Elhaladunk számtalan barlang mellett, Dávid vajon melyikbe bujkált, olyan háromezer éve az apósa Saul király elől? Merthogy ezt írja Sámuel első könyvének 24. fejezete.
Aztán következett Ein Gedi. Ahol a titok, a balzsam! Nem álltunk meg csak a buszból láttuk a hihetetlen zöld oázist. Ein Gedi ugyanis évszázadokig a rejtélyes kölni-gyógyszer, balzsamnak köszönhette kirívó gazdagságát. A Tórában kátáf néven szereplő afarszemont ősidők óta termesztették itt. A titokzatos növény számos korabeli leírásban szerepel.
Belőle készült a rendkívül erős, és igen kellemes illatú kölni. Ein Gedi és Jerikó különleges éghajlatán termett az Afrikából hozott titokzatos fa, amiből a titkok tudói előállították a népszerű csodaszert. Szerelme jeleként Augustus nagylelkűen Kleopátrának ajándékozta Ein Gedit, aztán Kleopátra öngyilkossága után Heródes szerezte meg. Később ismét római uralom alá került, akik innen dehogy űzték el a zsidókat, inkább békén hagyták őket, mert kellett a csodabalzsam.
A 20. században épült fel zsidó település ezen a helyen, melynek lakói édenkertté varázsolták a sivatagot, akarom mondani a Héber Egyetem által is elismert botanikus kertet telepítettek házaik közé.
Egy fantasztikus helyet látogattunk meg félúton. Kumránt, egy régészeti lelőhely, ami valaha egy település volt, amit még az esszénusok építették a Kr. e. 2. században és egészen Kr. u. 68-ig lakták.
A terület környékén levő barlangokban találták meg a 20. század közepén a híressé vált Holt-tengeri tekercseket. A terület kietlenségének köszönhetően a tekercsek két évezredig rejtve maradtak, amikor 1947-ben beduin pásztorok fedezték fel a környék 11 egy barlangjában.
Úti célunk végállomásához a Holt-tengerhez érkeztünk, ez Földünk tengerszint alatti legmélyebb szárazföldi pontja. Zsuzsa jótanácsai után megmerítkeztünk a 33,7 %-os sós lében, mialatt az eső szemerkélt, 13 fok és borongós idő volt. De képtelenségnek tartottam, hogy úgy menjek haza a Holt-tenger mellől, hogy ezt ne tegyem meg. Sótartalma rendkívüli, emiatt úszni képtelenség benne, és ha nem vigyáz, hamar a hátán találja magát az ember.
Sajnos a vízkészlete komoly veszélyben van. A Jordán folyó vizét egyre nagyobb mértékben használják öntözésre ezért a tóba egyre kevesebb utánpótlás érkezik.
Az 1980-as években lyukakat és repedéseket fedeztek fel a medrében, melyeken keresztül a víz szivárgásnak indult. A tó kettészakadt,A tó kettészakadt, a mélyebben fekvő északi rész mellett a déli fokozatosan kiszárad. Ha nem történik semmi, néhány évtizeden belül eltűnik a Föld felszínéről. Születtek azért megoldási javaslatok a problémára, hogy pótolnák az elpárolgott vizet. Izrael a Földközi-tenger felől építene egy csatornát a Holt-tenger vízének táplálására, míg Jordánia ugyanezt az ötletet a Vörös-tenger irányából alkalmazná.
6. nap 2023.03.15 Tel Aviv
Az elmúlt éjszaka kaptunk egy kis ízelítőt a helyi florklorból. Kivonultak a katonák az egyik hotellel szemben lévő házhoz. Kerestek valakit. Távolban lövések hangzottak és fénygránát is villant. Ami furcsa volt, hogy miután eltűntek a katonák az asszonyok megszállott tisztogatásba kezdtek az éjszaka közepén. Vödör vízzel öntötték fel a padlót, mindent le mostak.
A szállodavezető egy idősebb öregúr az utolsó reggelinél kis csokikat osztogatott. Tőlem megkérdezte, hogy miért fényképezek? Talán nincs minden rendben? Úgy tűnt, ott ezt nem vették jó néven.
Miután mindenkinek sikerült beszerezni és kinyomtatni a beszállókártyát, amit az iroda küldött meg, elhagytuk a száláshelyünket. Tel Avivben töltöttük a hátralévő időt felszállásig. Útközben áthaladunk a Sha'ar HaGai kapun, ami az 1948-as véres harcoknak helyszínének a helyén áll. Fehérre festett kilőtt harckocsik az autópálya két oldalán. Hamarosan a világ legnagyobb szemétdombjának mondott emelkedést közelítettük meg. Itt most bővebben is kifejteném kicsit mert a szeméthegy alakulása követendő példa a világban: Amikor még Izraelben nem ez volt a legfontosabb dolog, hogy a környezetvédelmmel foglalkozzanak, csak gyűlt a szemét 1998-ra egy 16 millió m³ 4,5 km-en keresztül 80 m magasságban. Nem csak förtelmes bűz volt a probléma, de a környezeti katasztrófa hamar be is következett. Véletlenszerűen lángcsóvák törtek ki. A talajvíz és a domb mellett lévő két folyó elszennyeződött. Ezen kívül a szemét rengeteg madarat vonzott oda élelem reményében, ami életveszélyessé tette a repülők le- és felszállását. Egy komoly mérnöki kihívással parkot varázsoltak belőle. A szemetet betemették földdel, újrahasznosított építkezési törmelékből támfalakat építettek, a metángázt csöveken keresztül elvezetik egy környező gyárba, ahol felhasználják azt. Földalatti víztározókat létesítettek, amelyekben összefogják és megtisztítják a hulladékon keresztülcsurgó szennyes vizet. A régi komposztüzemből oktatási központ létesült, amely egyben egy működő hulladékválogató is, ahol többek között napi 500 tonna hulladék újrahasznosítással is foglalkoznak. Amit kiválogatása után nyernek. Erőművekben vagy cementgyárakban hasznosítják, valamint az keletkezek gázokkal működtetik az autópálya túloldalán lévő textilgyárat is.
Ma a hegy közepén gyönyörű zöld övezetben különleges fák, tarka virágok és fűszernövények között egy gyönyörű tó fekszik, más pontjain pedig kényelmes kilátókból csodálhatjuk a naplementét Tel-Aviv felhőkarcolói között vagy táncolhatunk valami menő együttes koncertjére. A park 2007-ben Ariel Sharon volt miniszterelnök tiszteletére lett elnevezve.
Megérkeztünk Jaffa 7000 éves kikötőjébe, amit a legrégebbinek tartanak a világon. Jaffa mára, szinte összenőtt Tel-Aviv-vel. Volt egy kis szabadidőnk, ami szinte csak egy kávéra volt elég, majd találkozó az óratoronynál, amely egy apró kis téren áll. Hires arról, hogy az egyike a hét toronynak, amit a törökök építettek Izraelban. Sétáltunk a kikötőben, ahonnan rálátunk a sziklákra, amelyhez a legenda szerint Poszeidón kikötözte Andromédát.


Először is, egy jaffai séta nem teljes a Szent Péter-templom és a Kdumim tér meglátogatása nélkül.

Az óvárosban és a kikötőben sétálva számtalan érdekességen akadt meg a szemem. Például egy fényes (szerintem réz) csatornafedélen, annyira megtetszett gondoltam, lefényképezem. Mint később kiderült első helyezést ért el a Mei Avivim Company által 2019 végén kiírt szennyvízsapka-tervpályázaton. A fedőnTel-Avivból származó motívumok láthatók.

Az ősi utcákat járva megálltunk és megcsodáltuk Ran Morin szabadtéri szobrát, a felfüggesztett narancsfát.

A kikötőben a promonád mentén van egy hely, ahol a burkolatba foglalt 3 kis aranyszínű korongot találunk. Ez a pont a nemzeti magassági pont arról híres, hogy referenciapontként használják minden Izrael földjén végzett magasságméréshez.

Elsétáltunk egy híres épület előtt. Igaz, kívülről semmitmondó, de odabenn van a lényeg. Ha belépünk, félre kell tenni a látásunkat és a többi érzékszervünkre kell hagyatkozni. A Nalaga'at Center egy étterem, ahol teljes sötétségben kell elfogyasztani a megrendelt ételt, legyen az ismert étel vagy egy meglepetés menü. Az étteremben koromsötét van, és a pincérek segítenek, ha valaki nem találja a villát vagy a tányért. Teljesen új élmény lehet sajnáltam, hogy nem próbálhattam ki.

A Nalagat centertől pár méterre az út padozatán egy érdekes alkotás egészen pontosan szemlélteti a távolságot Izrael kikötője és a világ más városai között.


És egy bónusz, a Jaffai sétánk alkalmával! Meglátogattuk Uri Gellert, a híres művészt egy röpke kanál meghajlításnyi időre.

Majd buszos városnézés következett egészen a Carmel piacig. Közben elhaladtunk David Ben-Gurion háza előtt a Ben-Gurion körúton. Ö volt Izrael államalapítója és első miniszterelnöke. Zsuzsa mesélt a miniszterelnök kleptomániás feleségéről, Pauláról.

A Carmel piac egy olyan piac, amelynek egyetlen főutcája van, sok ember van kishelyen és mindent lehet kapni, szóval tipikus arab piac. A reptérre indulásig 4 óránkat maradt még a nézelődésre.



Lesétáltunk a partra, fáztam, hűvös volt és nagy hullámokat korbácsolt a szél. 
Üldögéltünk a parkban egy padon és a sok csipegető galambot néztük. Szemben velünk egy helyi, idős bácsi ült, aki nézett egy darabig aztán odajött és beült közék, beszélgetni szeretett volna. Végül benyúl a zsebébe kivett egy kis csomag Halvát és nekünk adta.
Egyszercsak elérkezett az idő! Goodbye Tel Aviv! 18:00 órakor elindultunk a Ben Gurion repülőtérre.

Még egy érdekesség Tel Avivról: Itt lett játszótérre járó tel-avivi apuka Tarantinóból a kétszeres Oscar– és Golden Globe-díjas filmrendezőből. Ma is itt él izraeli feleségével.
Végszóra! Jártam a földön, ahol a Megváltónk született. Ez az ország szerethető, izgalmas, és ami máshol esetleg csak közhely, itt valóság. Az egészet áthatja a történelem, a vallás és a hit. Ezzel az utazással egy régi, tulajdonképpen magammal szembeni adósságomat kívántam törleszteni.
Palesztinát sokan kihagyják közel-keleti útjuk állomásai közül. Én hálás vagyok magamnak ezért, hogy ezt nem tettem, mert nagyon nagy élmény az ősi emlékek személyes megtapasztalása.
Jézus létezése a világtörténelem legjobban bizonyított ténye, amit a számtalan szemtanú, a Római Birodalom adminisztrációja, a külső Biblián kívüli források, illetve a régészet minden kétséget kizáróan bizonyított.
|