Örülök, hogy az élete része lehettem. Nézegetem gyakran kifakult fotóját, emlegetem sokszor, ha olyat teszek, amiről ő jut eszemben, ha főzök, ha a gyerekeimmel vagyok, ha bánt valami. A mindennapi életben nagyon sok dolog fűz hozzá, egy megkopott fakanál, egy takaró, egy óra, egy elsárgult receptes füzet…

Akit nem felejtenek, örökké élni fog!

A halála is nagyon fontos dologra tanított meg: megértőbbnek, türelmesebbnek és elnézőbbnek kell lenni az élőkkel… mert lehet, hogy nincs már a következő perc, hogy jóvá tegyem a hibákat… hogy elmondjam, amit valójában jelentenek… vagy, hogy átöleljem még egyszer…

Juhász Gyula: Consolatio

" Nem múlnak ők el, kik szívünkben élnek,
Hiába szállnak árnyak, álmok, évek.
Ők itt maradnak bennünk csöndesen még,
Hiszen hazánk nekünk a végtelenség.
Emlékük, mint a lámpafény az estben,
Kitündököl és ragyog egyre szebben
És melegít, mint kandalló a télben,
Derűs szelíden és örök fehéren.
Szemünkben tükrözik tekintetük még
S a boldog órák drága, tiszta üdvét
Fölissza lelkünk, mint virág a napfényt
És élnek ők tovább, szűz gondolatként".