|
A mi ovink!
Kezdjük egy kis visszaemlékezéssel, hogyan is volt ez négy évvel ezelőtt: Reggeli álmos szemek. Pici lábak totyognak, apró cipőcskék sorban a pad alatt. Kezdődik az óvoda. Ki könnyebben, ki nehezebben válik el az édesanyjától, édesapjától. A szülők menekülésszerűen távoznak. Némelyek szívét marja a féltés és hiány; van, aki felszabadul, hogy végre megszabadul … gyermekétől…
S akkor indul a nap. A gyermek lelke pedig megszólal:
A mi ovink más... mert, hogy a legjobb. De tudom, hogy nem járhat minden kisgyerkőc a mi óvodánkba. De én, mint szülő bizton állíthatom, hogy ebben az intézményben mindig tudtam, hogy a legjobb kezekben hagyom a csemetémet. No persze, annakidején a két nagyobb csemetémet úgyszintén. A napvégen erről leginkább a boldog mosolya árulkodott, amivel fogadott.
Nem régiben elballagtunk ebből az óvodából. Többektől hallottam olyan véleményt, hogy semmi szükség az ovisoknak is ballagást rendezni.
Az én gyerkőcöm mivel novemberi születésű ezért 4 évet töltött az óvodában, pont annyit, mint egy nagy gyerek a középiskolában, gimnáziumban. Őt is megilleti hát élete e szakaszának, az első közösségben töltött időszakának a méltó lezárása. Az óvo néniknek ezúton is köszönet a csodálatos műsorért. Játékosan a mese világába röpítettek bennünket bejárva a rengeteg erdőt, a varázslatos helyszíneket. Imádni valók voltak és látszott rajtuk, hogy jól érezték magukat a dalos játékos, mesés, mosolygós óvodai életben is épp úgy, mint akkor a színpadon. Köszönet az óvó néniknek, mert mindig próbáltak valami pluszt nyújtani a gyerekeknek, amivel mosolyt csalhatunk az arcukra.
Csodálatos műsorral készültek szem nem maradt szárazon, ahogyan ezek a picúrok elbúcsúznak társaiktól, az intézménytől, az óvónőktől és az óvoda dolgozóitól.
Óvó néni...
Óvó néni várt énreám,
mikor ide érkeztem.
Búcsúzkodni tőle nehéz,
bizony nem megy oly könnyen!
Mikor sírtam ki volt velem?
Ki törölte könnyes szemem?
Ki tanított szépre, jóra,
mintha édesanyám volna?
Nem várt érte köszönetet,
egész szívét adta nekem!
Elfeledni nem is tudom,
hiszen én is szeretem!
Rá gondolok, később sokszor,
míg a táskát cipelem!
Tudom vége a játéknak,
már a komoly munka vár.
De ha néha elfáradok,
két karja majd visszavár!
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szantoríni 2020.
