Szlovénia én így szeretlek !

Kezdhetném azzal, hogy egy ékszerdoboz, tündérkert, csodálatos gyöngyszem, stb. de ezektől a közhelyektől többet érdemel Szlovénia. Több éve fontolgatom a gondolatot, hogy mélyebben is meg kellene ismerni. Arról nem is beszélve, hogy ott van az a kis Bledi-tó a különleges fekvésével, kis kápolnájával. (amit végülis mégsem sikerült meglátogatnunk)
Jó lehetőségnek kínálkozott augusztus 20-a, fórumokat, útleírásokat olvasgattam. Előtte egy nappal még véglegesítettük a szálláshelyeket, az utolsó pillanatban az előzőleg foglalt szállást áttettük Piranba, egy éjszakát pedig a Bledi-tónál foglaltunk. Kigyűjtöttem a fontosabb állomásokat, aztán indulás. Hajnalban indultunk és szerettük volna bevenni a már megszokott hamburgerünket a nagykanizsai mekiben (ha Szlovénia irányába tartunk), de szomorúan tapasztaltuk, hogy már nem nonstop, így éhen léptünk át Pincénél Szlovéniába.
Első állomásunk a Dráva partján fekvő Ptuj. A középkori kisváros másfél óra autóútra van Ljubljana előtt. Egy épen maradt macskaköves város, központjában a Sz. György templom és a várostorony.  A várostorony előtt áll egy kőtömb, ez az Orpheusz-kő. Egy II. századi római faragott márványkő tábla. A középkorban egészen 1848-ig pellengérként használták, ma a város jelképe. Az 5m magas és 2m széles márvány kőtábla a finom domborművéről kapta a nevét, mely a vadállatokat zenéjével megszelídítő Orpheuszt ábrázolja.

Szintén a fórumon szereztem hírt a trojani fánkról. Elterveztük, hogy megkóstoljuk, de annak ellenére, hogy az autópálya felüljáróján nagy plakát hirdeti, sajnos elszalasztottuk a trojani lehajtót, így lemaradtunk róla, de nem baj, majd hazafelé útba ejtjük.
Terv szerint megálltunk Ljubljanában egy sétára.
Ismét a fórumon olvasott tippeket alapján jutottunk el a Neboticnik felhőkarcoló tetején lévő Kavarna teraszra. Ha megtaláljátok a Stefanova utca sarkán lévő nagyon magas házat, akkor helyben vagytok. Ezek azok a helyek, amelyeket nem találsz meg útikönyvekben vagy az utazási iroda programjaiban. Jellemezni sem tudom azt a kilátást, amely mellett elfogyasztottuk aznapi reggelinket. Körbejárható a terasz, ez által rálátni egész Ljubljanára.

Ad hoc módon a város felfedezésére indultunk. Térkép nélkül is az utunkba akadt a legtöbb látnivaló. Besétáltunk az óváros részbe a Sárkány hídig. A monda szerint, Laszón görög királyfi legyőzte a mai Ljubljana területén található tóban tanyázó sárkányt, így lett később Ljubljana jelképe és címerállata a sárkány.

Kicsit messzebb található a Mészárosok hídja, az örök szerelem lakatjai csüngnek rajta százával. A híd nagy része üvegből van.

További utunk a piacon vitt keresztül, ahol apró sült, tengeri halakat (bolgárul: caca) ettünk.
Az utcák között sétálva, meglepetésként ért a házak közé bezsúfolt, impozáns Szt. Miklós székesegyház (Stolnica Sv. Nikolaja) oldalsó, bronz kapujának a látványa a Ciril Metodov trg-n. A kapu II. János Pál pápa látogatására készült. A 20. század szlovén püspökeit láthatjuk rajta. A szenvedő Krisztus ábrázolásával a szlovén nemzet századbeli szenvedéseinek állít emléket a mester. A 63 éves Mirsad Begić, szlovén szobrász készítette, aki számos, más állami műemléket készített különféle anyagokból.

A székesegyház Andrea Pozzo olasz jezsuita mester műve, aki a római Il Gesù templom mintájára építette. Érdekessége még a templomnak, hogy a falát antik római kőtáblák díszítik: a templom helyén talált leleteket felhasználták dekorációs elemként.
Preseren tér. Franz Prešerent szlovén irodalom egyik legnagyobb költőjének tartják. Legfontosabb alkotása a Zdravljica (Pohárköszöntő, 1844), mely Szlovénia himnusza lett. Érdekessége a szobornak, hogy ha a szobor- Prešeren tekintetét követjük, akkor az egyik térre vezető utca házfalán megtaláljuk szerelme, Júlia szobrát, amint szerelmesen tekint a férfira az erkélyről.

Miután elfoglaltuk egy éjszakára foglalt szállásunkat Bleden a Guest House Ivankában, egy út menti panzióban, feltérképeztük, helyzetünket Szlovénia egyetlen nemzeti parkjában, vagyis a szélén, mert Bledtől keletre terül el és szinte teljesen lefedi a keleti Júliai-Alpok szlovén részét.

Triglav Nemzeti Park Szlovénia legmagasabb hegycsúcsáról, a Triglavról kapta nevét. Félve az esetleges rossz időtől már cihelődtünk és indultunk is fel a Vintgar szurdokhoz, ami 4 km-re észak-nyugatra található Bledtől. Ez a szinte csak másfél km-es szurdok fontos célja volt a programunknak. Régi falusi kis házak, nyaralók között kanyarogtunk fel a bejáratához. Mivel korábban már volt közünk más országban, más szurdokokhoz, így bizton állíthatom, hogy a Vintgar szurdokot érdemes megnézni. Völgyét a Radovna folyó vájt ki, amely egy 13 méter magas vízeséssel hagyja el a szurdokot. Két bejárata van a szurdoknak és a felnőtt belépő 4 EUR.  Nem megerőltető, meredek mélységekkel, függőleges falakkal, a sebesen rohanó kristály tiszta vizű folyóval a mélyben, és a végén a legmagasabb (13 m) szlovén vízeséssel Sum-vízeséssel minden látogatót lenyűgöz.

Visszafelé megálltunk a bledi várnál, mely egy a tó fölé magasodó mészkő sziklaszirtre épült, s ahonnan gyönyörű kilátás nyílik a tóra és a környező hegyvidékre.

Este a tóra néző, kis retro hangulatú, különleges berendezésű étterem kerthelységében elfogyasztottuk a vacsoránkat. Kellenek ezek a pillanatok, mert később visszagondolva ezek adnak erőt és lendületet a hétköznapokban. Szlovénia a fantasztikus ételeivel és mindent felölelő hangulatával megszerzett magának. Jut eszembe, Szlovéniához köthető életem első ráklevese és egyben a leg fantasztikusabb is. Kár hogy az ízek nem rögzülnek sokáig, így azokat képtelen vagyok később a saját konyhámban is visszaadni. Csak az marad meg, hogy nagyon finom volt. De erről még később Pirannál…
Nagyon sajátos hangulata van a kicsi tónak, a hagyományos plenta csónakokkal, közöttük a kecses hattyúkkal, közepén a templom szigettel. Nem csónakáztunk be a hagyományos bledi jelképpel, a pletnával a szigetre, mert az ember azért mérlegeli a látnivaló értékét és a hozzájutás költségét. Szóval drága. Azt hittem a Bledi-tó Szlovénia csúcspontja, aztán tovább mentünk, Bohinji tó, újabb élmények és ezt még lehetett a hátralévő három nap alatt fokozni.
Reggel a Bohinj tóhoz indultunk. Megcsodáltuk a 4,2 km hosszú és 1 km széles meredek sziklafalakkal körülvett tavat, ami Szlovénia legnagyobb tava. Isten szláv nevéből (Boh) – Bohinjnak neveztek el. Pár fénykép a Zlatoroggal (Aranyszarv), ez egy misztikus fehér szőrű kecskebak, melynek a Triglav magaslataiban volt a birodalma. A Zlatorog legendája közismert Szlovéniában, akinek vérétől gyógyító virág terem és szarva a völgy titkos kincses ládájának kulcsa és egyben ő a legjobb szlovén sör szimbóluma is. (nem megyek bele inkább legendákba, mert a végén könyvet írok.)

Ukancban a Zlatorog kempingen keresztül lementünk a partra. A tó vize is kristálytiszta, fehérkavicsos. Alpesi levegő, nyugalom és csend minden felé.

A tó másik végén – Ukancban, a több mint 500 erdei lépcsőfokon felkapaszkodtunk a közel 70 méter magas Savica-vízeséshez, mely a Sava Bohinjka folyó forrása. Nem is tudom… ha rá gondolok a fárasztó és meredek lépcsőzésre és a sok nyűglődő és síró kis gyerekre, akiket húztak a szülők felfelé- végén az „A” betűt formázó zuhatag látványára, amit egy 2 m2-es kilátóból a távolból csodálhattunk meg… hát érte is meg nem is.

A kabinos felvonóval feljutni az 1535m magas Vogel fenséges csúcsára, klassz dolog volt főként, hogy fent működik egy libegő is (Érdemes kipróbálni) és egy közeli csúcskereszt is van, lefelé pedig lélegzetelállító látvány nyílik a Júliai-Alpokra. ! Felnőttjegy egy útra 2 Euro, oda-vissza 4 Euro.

A mostani utunk során nem ugrottunk bele nagy és drága történelmi dolgokba, sokkal inkább a tájat a természetet szívtuk magunkba.
Szlovénia legrégebbi városa Skofja Loka nagyon mozgatta a fantáziámat. Mivel mindössze 20 km van Ljubjanától gondoltuk útba ejtjük. Rövid időt töltöttünk ott, de szomorúan láttam, hogy a főtéren találták a legalkalmasabb helynek, hogy a gördeszkások hódoljanak a hobbyjuknak. Sőt, mindehhez több ugrató pályát is állítottak fel, vasból. Egy építkezésen nincs akkora zaj, mint amikor a fiatalok neki lendültek a vaslemezeknek. Amúgy, ha befogtam a fülem és a fal mellett közlekedtem, nagyon bájosnak tűnt Skofja Loka. És maga az óvárosa is számtalan apró csodát tartogat.

A tengerpartra vezető úton egy kissé bedugultunk, egészen a sezenai lehajtóig csak nagyon lassan tudtunk haladni. Ennek is volt köszönhető az egyórás késésünk. De idővel feltűnt Koper, Izola majd Piran.  Egy egészen más életritmus az előző naphoz képest.
Piranba érve beugrottunk az első parkolóházba, amit megláttunk és legközelebbinek gondoltuk a városhoz. Persze nem abba, amit már jó előre kinéztünk magunknak a neten. Amelyik sikerült- alapon. A hatalmas parkoló legalább hat szint mély volt. A parkolási díj táblázatot nagyon nehéz volt felfogni, mert nagyon drágának találtuk, de sajnos a városba behajtani kocsival nem lehet.

Ingyen busz járat közlekedik a parkolóháztól a főtérre, de a megállóját nem találtuk meg. Csodálkoztunk egy darabig aztán elindultunk gyalog az óváros irányában végig a tengerparton.

Amikor megláttam a sok szűk sikátor lehetetlennek tűnt, hogy megtaláljuk a szállásunkat. Aztán megindultunk utcáról utcára és egy női hang kikiabált az ablakon, persze minket várt, mert a beígért időponthoz már elég késésben voltunk.
Ha akartam volna sem tudtam volna rosszul érezni magam, fantasztikus volt a hely, akár Velencében lettem volna. Aki a nagyobb kényelmet és az igényességet keresi az nem ide való.

Mindigis vágytam rá, hogy megízleljem milyen is lehet egy ilyen helyen lakni, ahol, ha igazán kinyújtózkodsz, eléred a szemben lévő szomszédod ablakát. Mivel Piran az olasz határ mellett van, ezért hangulata roppant olaszos. Igazi „dolce vita” érzés.

Pár utcával feljebb - mert az egész városka dimbes-dombos- volt a Szent György templom, aminek a harangtornyában felmentünk, ez volt Piran legmagasabb pontja. Reggeli után azonnal tengerpart, napozás a betonon- itt még ez sem számított. Piran valóságos álom az Adrián.
Este egy üveg piával több órát ültünk a part menti sziklákon, majd megkerestük a fórumról ismert éttermet a parti sétányon. Az egész estét körbelengte egy nagyon kellemes, andalító érzés.

Másnap Portoroz volt a cél. Busszal tettük meg az alig pár km-t. Portorozról annyit írnék, hogy menő szállodák hosszú sora, népes kiépített partszakaszok. Kaszinók, buli, zene, minden, ami a pörgéshez kell. Ez a szlovén Riviéra. Tökéletes ellentéte Pirannak.

Szlovénia tengerpartja alig 45 km, de ez pont elég volt ahhoz, hogy ebből első látásra szerelem legyen.
Hazafelé figyeltük, hogy el ne mulasszuk a trojani lehajtót. Mi is beálltunk az ott már megszokott sorban a helyben sütött fánkért, ami akkora volt, hogy alig fért el a kezemben.

Úgy érzem ott maradt a szívem egy darabkája és hazavittem egy falatot Szlovénia bájából.