FARSANGNAK HAVÁBAN ÁLL A BÁL JAVÁBAN.

Az idei farsangunkhoz rendhagyó módon, a tengeren úszó meseváros adta meg a hangulatot. Dante nevezte így Velencét „tengeren úszó furcsa meseváros”
Az irodánál befizetünk a szigettúrára így, mi érkezésünkkor kerülővel közelítettük meg Velencét és útban ejtettük Buranot és Muranot.
Korábbi Velencei tartózkodásunkkor a párom megígérte, hogy egyszer még vissza fog vinni engem Buranoba mert akkor annyira oda voltam ezért a parányi kis csodáért és nagyon kevés időnk maradt rá. Most reggel 9-orakor már ott lehettünk, amikor még éppen csak ébredezett a kis sziget. Pakolásztak ki a portékákat a kereskedők a házak elé. Bekukkantottunk a ferde tornyú templomba is és ittunk egy kapucsínót egy helyi kricsnibe.

Majd hajóra szálltunk és irány Murano, ahol egy üvegfújó műhelyben csodálhattuk meg ennek a szakmának a rejtelmeit.

A műhelyajtóban kiszálltunk a hajóból és utána ugyan ott vissza. Egyebet Muranóból nem láttunk.
Majd a lagúnák között himbálózva behajóztunk a Szent Márk térre.

Végre, valóra válhatott sok éves álmom és a farsangi jelmezében láthattam Velencét. Ebben az állruhában egészen más arcát mutatta, mint amikor évekkel ezelőtt, egy tavaszi reggelen egyedül sétáltam a Szent Márk téren. Most farsang idején elsodró volt, lüktető, de lépésről lépésre újabb látvány fogadott és így nem is volt számomra terhes a tömeg. Káprázatos kosztümök, maszkok. A téren felállított színpadon folyamatosan programok voltak, de erre mi nem sokat figyeltünk, mert az egész tér önmagában is egy nagy program volt.
Az első írásos emlékek, melyek megemlítik Velencében a karnevált, 1094-ből valók, ez időben Velence nagy és félelmetes mediterrán tengeri hatalom volt.

Gondolnád, hogy ezeknek a színes kosztümöknek és álarcoknak, jelentőségük, sőt jelentésük van, amit a kor régről hordoz magával. A legnépszerűbb álarc neve a bauta. A bauta volt az első maszk, és kizárólag az arisztokraták viselték. Casanova jól népszerűsítette ezt az álarcot. Egy másik tipikus velencei maszk a pestisdoktor. Először az 1630. évi velencei pestis idején említi egy bizonyos Lancetta nevű patikus, hogy néhány orvos „különös viseletben” járja a pestises utcákat, hatalmas csőrszerű álarcot viselnek, a fejük búbjáig beöltöztek, kesztyűs kezükben hosszú pálcát hordtak.

Olyan misztikusak ezekben a kosztümökben az emberek nem tudod, kit takarnak, csak a szemével tudsz kommunikálni. A viselője személytelenné válik, és rejtve marad, gátlásai feloldódnak.

Az idő nagy részében ismerősen kóvályogtunk Velence sikátoraiban, mert korábban többször is jártam itt ennek ellenére mégis volt az a pont, amikor úgy éreztük, hogy eltévedtünk. A 400 hídból 200-on biztos, hogy átmentünk. Részben a sárga útjelző táblákra hagyatkoztunk utca nevekre nem lehetett, mert Velencében nem utcánként van a házszámozási rendszer, hanem az egész Velence  házait számozzák, és 1-től kb. 5000-ig terjed.
Farsang idején Velence nevezetességeire nem sok idő marad, de azért némi sorban állás után bejutottunk a Szent Márk Bazilikába. Csak fokozatosan engedik be a látogatókat. Belépés ingyenes, éppen ezért, viszonylag haladt a sor.
Bent a bazilikában vannak kiállítva az eredeti, ókorból őrzött bronzlovak. Amik valójában nem is bronzból készültek, hanem rézből, egy a bronztól nehezebben megmunkálható anyagból. Valamikor Rómából kerültek Konstantinápolyba majd annak kifosztásakor Velencébe, ahonnan Napóleon miután 1789-ben eltörölte a velencei köztársaságot, Párizsba vitette őket, hogy egy diadalíven dicsőítse az ő győzelmeit római szokás szerint. Egyes állítások szerint valaha Néró császár diadalívét négy, egykor aranyozott bronz-ló ékesítette. 

A latin Császárság (1204-1261) idején a keresztesek kifosztották ekkor kerültek az aranyozott bronz lovak a konstantinápolyi Hippodromról a velencei Szent Márk térre. Valószínűleg a 4. századból való négy bronz ló, a negyedik keresztes hadjárat idején, 1204-ben kerültek Konstantinápolyból Velencébe.(nem gondoltam ilyen hosszú kitérőt)
A lovak másolatához ki lehet menni az erkélyre, a Loggia dei Cavalli-ra, de ezért a látványért már fizetni kell, ha jól emlékszem 5 EUR.
Érdemes felmenni, fantasztikus a kilátás több oldalról is a nyüzsgő, színes tömegre és a tengerre.        - Azok a film kockák jutottak eszembe, amikor a Sissi filmben a velenceiek fogadják (nem túl nagy örömmel) Ferenc Józsefet és a tengertől egészen a Bazilikáig le volt terítve a piros szőnyeg a császári párnak.-
A nap végeztével miután az oroszlános oszlop alatt találkoztunk a szent Márk térhez közeli kis utcába mentünk vacsorázni. Akár mi is lett volna jól esett volna egy ilyen nap után. De a vacsora 3 fogásból állt írhatnám „fogáskának” is, de végül is elég volt.

A szállásunkhoz vissza kellett hajózni Punte sabioniba és onnan busszal Lidó di jesoloba. Öreg este volt már és nagyon kimerültek voltunk. De reggel frissen, még reggeli előtt irány a tenger, szerencsére 50 méter választott el tőle minket. Kagylók, fotók, tengerzúgás és illat.

Majd bérelt hajóval vissza Velencébe.

Az utazásunk fénypontja a gondolázás volt, korábban mindig olyan elérhetetlennek tűnt számomra anyagilag, de most, hogy az iroda szervezésében 6-os csoportokban gondolázhattunk nagy élmény volt. Bizonyára romantikusabb kettesben, de kifizetni a 100 EUR-t az húzós. A csatornák vize szép kép színű volt szemben a korábban tapasztaltakkal. A gondolierünk egy olasz gigoló, hiába ájuldoztunk az  „O sole mio”-t akkor sem akarta elénekelni nekünk.

Érdekesség, hogy ezek a gondolák nem csak, hogy egy ikonok Velencében, de egy külön kasztot alkotnak, sőt a gondolások egymás között egy speciális nyelvet a venét dialektust használják. Persze a város süllyedése nekik gondot jelent. Velence aljzata a múlt század vége óta kb. 23 centimétert süllyedt.

A karnevál egy különleges eseményének számit a sas röptetés, minket annyira nem szédített meg. A karnevál utolsónapján a kiírt időpontban ott voltunk a tér közepén, hogy megnézzük, hogyan engedik le a sast egy kábel segítségével a harangtoronyból a színpadra. Minden évben másik népszerű ember a sas. Ebben az évben Giusy Versace egy paraolimpiai sportoló volt az Eagle of Carnival.

Azért csak eljött a másnap este is, nem volt jó érzés elhagyni Velencét.
Érkezésünkkor, amikor elértünk Punta Sabbioniban a tengert már tudtam, hogy ez hiányzott nekem. Ez a hang, ez az illat. Egy halott rákocska, amit kisodort a tenger. Ma már az akváriumom alján pihen.

Olasz országban mindig jó. Imádom a tésztát, a tengert, az olasz embereket. Az sem véletlen hogy a legtöbb világhírű művészt megérintette Velence.
Megint csak a régi nóta: TUTTO ITALIA!!!