10 nap a szárd nép földjén, Szardínián.

    Már a tavalyi évben letisztult bennünk, hogy az idén Szardínia lesz az uticél. Hogy miért? Egyrészt a sziget megismerése iránt érzett kíváncsiság, másrész viszont, mert a hajókázás nagyon izgalmassá teszi az utazást. Fontos szempont volt az is, hogy autóval könnyen megközelíthető.

Már februárban elkezdtem szállás után kutatni, és amikor már majdnem feladtam, mert minden hol indokolatlanul magasnak találtam az árakat, a jól bevált utazási irodától kaptam egy ajánlatot, ami megtetszett. Costa Rei, elkezdtem bújni a nettet, info után kutatva de vajmi keveset találtam a helyről. Magyarnyelvű útikönyvet egyszerűen lehetetlennek tűnt beszerezni de végül, az indulás előtti napon sikerült egy Marco Polo útikönyvet vásárolni. Rendszeres fórumlátogató lettem de sajnos az egyetlen aktív Szardínia fórumra is inkább az önreklámozás és a rivalizálás volt jellemző.

Miután 10 napra lefoglaltuk a 6 személyes apartmant, a Maharton keresztül megvettem a kompjegyeket még januárban, 223 €-ért.(6 személyre a kicsivel együtt + autó + kabin) amit a Mahart 10 €-ért intézett el. Gyorsan ment a dolog, pár nap és már a postaládánkban voltak a kompjegyek.

Egyszer csak eljött a lázas csomagolás ideje. Négy felnőtt és a 1,5 éves kislányunk. (Végülis az egyik útitársunk itthon maradt.) Színültig tele a kombi csomagtartója. Hétfőn délután 4 órakor indultunk Bács-Kiskun megyéből, mert kedd reggel 8 órára kellet Livornóba a kikötőbe érni és az út 12 óra. Tornyiszentmiklósnál léptünk be Szlovéniába, meg kellett venni az egy hónapos matricát 30 €-ért, majd Triest-nél lépünk Olaszországba. Mind két országban végig autópálya van így 130-as sebességgel lehetett haladni.

Minden a terv szerint ment, így 5 órakor már a kikötőben voltunk. Ott egy csomó időt bolyongtunk, mert nem találtuk a bejáratot. Nem volt egyértelmű, hogy melyik társaság hajója honnan indul. Már a kikötőbe való belépéskor ellenőrizték a jegyeket, amitől jócskán féltünk, mert az egyik utastársunk időközben lecserélődött és a hajótársaság 30 €-ért akarta megmódosítani a jegyet, így inkább rizikóztunk. De nem volt gond, mert a beléptető csak az egyikünk útlevelét kérte el. Beálltunk a sorba a Szardinia-Ferries felíratnál, kb. a harmadik autóként. Előttünk már állt egy honfitársunk, akitől érdeklődtünk, hogy egyáltalán jó helyen várakozunk-e? A kikötőben már volt két csőrikés hajó. Újból jöttek és elkérték a jegyeket. Majd kaptunk az autóra egy matricát. Félórával az indulás előtt megérkezett a Mega Expressz II: Óriási sárga monstrum, amelynek a méreteit csak próbálja visszaadni a fénykép. 8 emelet magas, több szintes garázzsal. Félelmetesnek tűnt, amint betolatott a kikötőbe. Addigra már a várakozók sora is felszaporodott de így is csak félig volt a hajó.

Érdekes, hogy nem a hajó kapitány áll be a kikötőbe, hanem kiviszik a pilótát csónakkal, aki kötéllétrán átmászik a hajóra, és ő irányítja be a járgányt a megfelelő helyre. Miután beálltunk a hajó gyomrába és elhagytuk a garázst, visszamenni már nem lehetett az autóhoz, mert lezárták.

A recepción kaptuk meg a kabinunk kulcsát. A 4 személyes kabinban az alsó két ágyat tudtuk használni, mert a felső kettő le volt zárva. Az egész hajó olyan volt, mint egy úszó szálloda. A kicsimnek külön bejött a családi szoba, amiben volt játszóház sok színes labdával. A nyitott szinten volt egy kis medence, de senki nem használta. Több éterem bár pihenő helység, játékterem. Mindenfele szőnyeg. A kikötés előtt egy órával jöttek és kopogtattak, mert mindenkinek el kellett hagyni a kabint, az én kislányom pont addigra elaludt de a mogorvának látszó takarító hölgy kinyitotta a szomszéd szobát, hogy addig oda tegyük le a gyereket Egyszóval nagyon gyorsan elszaladt az a hét óra, mire kikötöttünk Golfo Aranchiba.

Ott némi tanakodás után, hogy melyik utat válasszuk le délnek, elindultunk a négy sávos gyorsforgalmi úton Cagliari felé. Jól lehetett haladni, így 4 óra alatt megtettük az utat Costa Rei-ig és még 8 óra előtt sikerült átvennünk az apartmanunk kulcsát. Egyébként 8 óra után már 30 €-ba került volna. A GPS-be beírtuk az utazási iroda által megadott címet és nem kellett keresgélni. Legomboltuk a 100 € kauciót. Egy srác az irodából felvezetett minket a hegyre és megmutatta az apartmant és a sorompó használatot, merthogy sorompóval volt lezárva az utca. A sorompó egy 30%-os lejtő tetején állt, emiatt, nem volt egyszerű naponta ott többször megállni és elindulni. A sok emelkedő és lépcső ellenére is gyönyörű helyen volt az apartman leírhatatlan kilátással a tengerre.

Egy furcsa, nyúlánk testű, lompos farkú, hosszúfejű macska fogadott minket. Később olvastam, hogy a szárd vadmacska, ami Szardíniában honos összepárzik a házi macskával, hát ez bizonyára egy ilyen példány lehetett.

Az apartman felszereltsége kifogástalan volt. A leírtakkal ellentétben volt Tv. Léggondi csak az előszobában volt, de ez nem zavart minket.

Lepakolás után lenéztünk a partra majd elindultunk vacsorázni. Az Isola Verde nevű éterem tűnt szimpatikusnak, nem bántam meg, isteni tengergyümölcse spagettit ettem 9,80 €-ért.

Az iroda, szerényen 200-600 m tengertől való távolságot írt a katalógusba és mi próbáltunk kérni egy közelebbi apartmant a kicsi miatt, de nem kaptunk. Gondolom, azt fenn tartják az olaszoknak, mert hogy minden felé csak olaszvendégek voltak. De nem is bántam meg mert minden reggel ilyen kilátás mellett kávézni a teraszon, az valami fenséges volt.

Ahányféleképen világította meg a nap a tengert az annyiféle kékszínben pompázott.

Szerda reggel, hihetetlen madárcsicsergésre ébredtünk és ez így volt végig a tíz nap alatt. Reggeli után, megindultunk dél felé és sorra néztük az öblöket. Olyan helyet kerestünk, ahol pecázni is és fürödni is lehet. Végül ez lett a Monte Turnu sárga homokos és kétoldalt sziklás öble.

Ezeken a strandokon szinte semmi infrastruktúra sincs. Zuhanyzók, és WC-ék egyáltalán nincsenek. A forgalmasabb helyeken működik egy-két büfé, szegényes választékkal.

Már az első napon elfelejtettük hogy az olaszok sziesztáznak 1-től 5-ig, így fölöslegesen mentünk a boltba. Estefele újból felkerekedtünk, hogy megnézzük a Flumendosa folyó torkolatát, gondosan őrzött narancs és citrom ültetvények között vezetett az út. Erre az időre már mindenhol leszüretelték a termést. Porto Corallóban megálltunk a kicsi kikötőnél és szétnéztünk a parton, az érdekes kövek között.

Visszafelé Villaputzun és Muraverán jöttünk keresztül, mind a két kisvárosban láttunk több különböző témájú falfestményt, majd bevásároltunk a Sigma áruházba. Hazafele az utunk az 1921 m hosszú alagúton vezetett keresztül.

A következőnap, mivel korán keltem elindultam és körbe bóklásztam a környéket, élveztem a napfelkeltét a mediterrán hangulatban, megcsodáltam a különleges növényeket. Óriás füge kaktusz, de ebből minden fele rengeteg volt a szigeten, majomkenyérfa, mirtusz, eukaliptusz stb. Majd a többiekkel dél felé indultunk, Castiadas, Sant Elmo beach, Calasinzias, Monte Turnu, Cala Pira, Porto Luna és végül Villasimiusnak a Simus nevű strandja. Cala Pirán egy kicsit elidőztünk, megfogott a világoskék, tejfehéren habzó tenger, a fehér homokos part. Az öböl egyik oldala gömbölyűre mosott nagy kövekkel volt tele, amin mezítláb lehetett gyalogolni, mert egyáltalán nem volt éles.

Itt láttam meg az első nuragehoz hasonló építményt, mint utóbb kiderült, az egy szaracén torony volt, mert a nuragek fala vastagabb és nem bástyás. Nehéz volt innen elindulni. Simius strandja is nagyon szép de az már sokkal népszerűbb. Tele napernyőkkel és sok emberrel. Villasimiusban, ami egy hangulatos és zajosabb üdülőfalu, ettünk egy, úgymond olaszosat lasagnét és raviollit. 6 €-ért igazán nem kaptunk nagy adagot. Visszafelé lementünk Cala Sinziasnál a széles, sárga, nagy szemű homokos partra, ahol pár ember volt csak és este 8 óráig ott fürödtünk.

Péntek délelőtt Costa Reiben sétáltunk. Szerettünk volna reggelizni valahol, de szóba se álltak velünk. Szardínián még nem jöttek divatba a hamburgeres, sült krumplis gyorsbüfék. Habár, minden éterem nyitva van, a kávén és croasanon kívül komolyabb kaját nem szolgálnak fel. Mindenhol azt a választ kaptuk, hogy majd délután. Így, felbandukoltunk a hegyre, megebédeltünk otthon és utána az egész délutánt Monte Turnuban töltöttük, pecázással és fürdéssel. Monte Turnu lett a párom kedvenc helye.

Másnap, ami ugye szombat volt, Szardínia dombokra épült fővárosába, Cagliariba terveztünk látogatást. Korán keltünk, mert a szerpentines, part menti úton több mint egy óra az út. A belvárosban leálltunk egy várakozni tilos táblánál, térkép elő. Oda jött mellénk egy motoros rendőr és kérdőn nézett, mondtuk neki, hogy az óvárost keressük. Felajánlotta, hogy elvezet minket, sőt még angolnyelven útbaigazítást is adott. A parkolóautomata 9 órától ad jegyet. Egy óra 0.50 €. Nagyon ódon és nagyon szép az Óváros. Más óvárosokkal ellentétben nincs tele bazárral. A szűk utcákban olaszosan közlekednek a helybeliek az autóikkal.

Bementünk a Szűz Mária templomba, ahol éppen esküvőre készülődtek. Ritka szép templombelsőt láttunk. Szokásunkhoz híven, gyertyát gyújtunk a nagymamáink emlékére. Az óvárosból üvegoldalú panoráma lifttel is le lehet jutni a parkolóhoz, de mi gyalog mentünk.

A városból kifelé, felkerestük Santa Gillát, az útikönyvben olvasott lelőhelyét a flamingóknak a város nyugati részén de csak pár darab flamingót találunk, viszont a régi állami sólepárlók területeire tévedtünk.

Bevásároltunk az Auchenbe, majd megkerültük a stadiont és egy másik úton jöttünk kifele a városból, amikor az út melletti, nagyon sekély lagúna tavakban nagyon sok flamingó láttunk. Gyűjtöttünk az elhullatott, rózsaszínű tollaikból, és lefényképeztük őket. Haza felé végig a parti úton mentünk, többször is megálltunk, hogy megcsodáljuk a kilátást. A tenger melletti szerpentines panoráma út nagyon szép, egy helyen Mari Pintaunál a kanyargós út mind két oldalán hosszan, sok autó parkolt, valószínű szép strand lehet lent, de mi nem álltunk meg, mert elég veszélyesnek tűnt a kikászálódás a gyerekkel a kocsiból a forgalmas út miatt. Hazafele úton megnéztük Solonas strandját, széles, sárga homokos, népszerű, lefényképeztem és mi tovább mentünk megnézni a Capo Carbonara fokot, amely 50 km-re nyugatra fekszik Cagliaritól és a fokra vezető keskeny félsziget mindkét oldalán homokos öblök húzódnak. A 115 m magas Torre Sante Caterina toronyhoz nem tudtunk közel menni, mert az út egy katonai bázishoz vezetett, visszafordultunk.

Búvárkodásra alkalmas, sziklás részek voltak erre. Tovább mentünk, elhaladtunk a Golfo di Carbonára öböl nagyon szép kis hajó kikötője mellett.

Kicsit távolabb, a Notteri feliratú kőnél lementünk és egy csodás széles fehérhomokos partra akadtunk, az öböl neve Porto su Forru, ahol estig fürödtünk.

Útközben a lányom barátja olvasta az útikönyvben, hogy vasárnaponként Cagliariban a Piazza Trentón régiség és bolhapiac van. Már akkor eldöntöttük, hogy másnap visszamegyünk, és egyben délután megnézzük a San Antioco szigetet is.

Vasárnap egy kicsit nehezen tért észhez a csapat az előző esti italozás miatt. Borongósnak tűnt az idő, sőt párcsepp eső is esett, de mire Cagliáriba értünk már ragyogó napsütés volt, sőt szerencse hogy a kislányomat lekentem naptejjel, mert csúnyán leégett volna. Az útikönyv pontosan megadta a piac címét, beírtuk a GPS-be. Már 11 óra volt, amikor oda értünk de azért sikerült még bogarászni egy kicsit a sok kacat között. Alkudoztunk és mutogatva is nagyon jól megértettük magunkat. Találtunk is pár „nélkülözhetetlen” dolgot 0,5-1€-ért. Sőt, ott vettünk nagyon finom, 1kg-os igazi házi kenyeret 2€-ért, amiből többet is vehettünk volna mert nagyon gyorsan elfogyott. Nagyon érdekes, kívül csupa liszt, lapos kenyereik vannak. Volt, amelyiknek a belseje szinte csak lyuk volt.

A Cagliariból 45 perc alatt elértük a Sant Antioco szigetet, amit egy földnyelv és egy kicsi híd köt össze a szárazfölddel, aminek a két oldalán a sekély vízben sok flamingót láttunk. Először megnéztük sziget „fővárosát” az ugyanezt a nevet viselő kisvárost, melyet már a rómaiak korában is híd kötött össze Szardíniával. A máskor nyüzsgő, hangulatos kis kikötője most szieszta időben csöndes volt, alig lehetett látni embert.

Megcsodáltuk a sétány mellett óriásira nőt pálmasort, a ringatózó színes kis csónakok a kikötőben. Éhesek voltunk, de minden zárva volt, végül találtunk egy nyitva tartó éttermet. Tengergyümölcs salátát ettem 8€-ért. A végén derült csak ki számomra, hogy ez csak előétel, sajnos csak olasz nyelvű étlap volt és a felszolgálók közül senki nem beszélte az angolt, de ez a legtöbb helyre jellemző volt. Az étlap alján, viszont fel volt tüntetve a kötelező borravaló 1,5 €.

Majd, kevésbé jóllakottan nekiindultunk a sziget déli részének. 20 km-re van csupán Capo Sperone a legdélebbi pontja a szigetnek. Jó pár helyen bele nézünk a sziklákról a tengerbe. Kinéztük magunknak Turrit, az egy csodálatos strand, gyönyörű karibi kék színű sekély tenger, szép sziklák, fehér homok, a szélén rózsaszínű korralszegéllyel. Hát, ez a part mindent vitt! Itt, szinte minden együtt volt, ami nekem fontos egy tengerparton.

A sziklák között a sekély vízben a fiúk zsebpecáztak, lehetett látni az apró halakat mert teljesen átlátszó volt a tenger. Kipróbáltuk az aznap újított szörfdeszkát, amit az ócskapiacon vettünk 3 €-ért. Estefelé szedelőzködtünk, mert még két órás út várt ránk Costa Rei-ig. Hazafelé a part menti úton hosszú sorban kígyóztak az autók. Teljesen be volt állva a szembe jövő forgalom. Mivel vasárnap este volt, az olaszok mentek vissza a tengerről a fővárosba. Van egy nagyon szép völgy híd Geremeas után, ami jócskán lerövidítené az utunkat, de még nincs átadva a forgalomnak. Már besötétedett mire a szállásunkra értünk.

Hihetetlen gyorsasággal fogytak a napok. Már hétfő, megtettük reggeli sétánkat, majd végül a parti büfében kávéztunk. Délre felmentünk az apartmanba ebédelni, majd vissza a partra és egész délután Costa Rei strandján fürödtünk, akkor először mióta ott voltunk. Ez a part is nagyon szép, széles, sárga homokos és nagyon sekély.

Hangulatos, szárított pálmafalevélből készült napernyők voltak kirakva, de jóformán senki nem használta. Este visszamentünk vacsorázni a már jól bevált helyünkre, a Costa Verde-be, de most telt ház volt, mer Italia-Paraqai meccset nézett mindenki. Ismét tengergyümölcs spagettit ettem, de nem volt olyan finom, mint az első este, mert ezt sok paradicsommal készítették. A terítésért itt 2 €-t számoltak fel fejenként. Ezen az éjszakán esett az eső, reggel felhők takarták a napot, de még így is meleg volt. Kávézás közben hallgattam a madarakat, talán még lármásabbak voltak, mint máskor. Nagyon különleges volt, amikor az előbújó nap sugarai megvilágították a sok lila és piros virágot az apartmanunk körül. Ezen a szigeten minden nyílik, és minden illatozik. Még a kaktuszok is virágozva borítják be a hegyoldalakat. A muskátlik sövényméretűre nőnek, a leanderek, pedig fává. A hibiszkuszok tenyérnyi virágai többféle színben és formában pompáznak. A szentjánoskenyérnek még zöld volt a termése. Amikor vasárnap a S. Antioco szigetre értünk ez első volt, ami feltűnt egy óriási méretű piros virágú hibiszkusz fa, akkora volt, mint felénk egy diófa.

Aznap, a szomszéd apartman tulajdonos bácsija kedvesen, angolul érdeklődött, hogy tetszik nekünk Szardínia, és hogy először vagyunk-e a szigeten?

Magyar szót a szigeten csak egyszer halottunk, amikor a fővárosból hazafele tartva, egy több éve kint élő honfitársunk kedvesen leszólított, miután meglátta a rendszámot a kocsinkon.

Aznapi sétánk során bejártuk Costa Rei szép kis terecskéi. Vásároltunk a halboltba tintahalat, polipot, és szardiniát, hazavittük és otthon elkészítettük. Vagyis, némi főzés után megsütöttük. Hát nem egészen olyan lett, mint a helyiek által készített.

Délután irány Cala Pira, mert ez volt a hozzánk legközelebb eső legszebb strand.

Szerdán ügyesen keltünk, mert már minden alvással töltött időt elvesztegetettnek éreztünk. Cala Sinziasra mentünk, ami a Cala Pira előtt lévő fürdőhely és délig ott strandoltunk. Széles sárgahomokos a partja, eléggé népszerű.

Az autóparkoló, ahol már lakóautók is állomásoztak egy emelkedőn kb. 50 m-re volt a parttól. Nagyon meleg volt és úgy gondoltuk, jobb lesz, ha délben visszamegyünk az apartmanba. Délutánra viszont északi túrát terveztünk. Megnéztük Capo Ferrato sziklás partjait, majd egy kicsit elhagyva a part menti részt, tovább megyünk egy nagyon szép hegyi úton Colostraig, útközben több helyen láttunk fürdőkádakat kirakva a földeken. Így gyűjtik össze a helybeliek az esővizet, ami jól jön a hónapokig tartó szárazság után.

Szardínia belső területein, nyáron és ősszel sokszor csak néhány órát van víz a csapban, amiből a nyaraló helyeken szinte semmit sem venni észre. Colostrai mellett a nagyon sekély lagúna tavakban flamingókat láttunk. Keresztül megyünk San Priamo nevű falucskán.

A pici temploma a tetején harangtoronnyal nagyon festői képet nyújt. Mindkét oldalon leanderekkel szegélyezett út vezet Salinében, lenéztünk a partra, ami az aszfaltút mellet húzódik hosszan és sík területen. A szürke homokja tele van kagylókkal. Ittunk egy sört a strandon lévő büfében, ahol suvenirba elkaptuk a sörös poharat, aztán tovább álltunk. Úgy döntöttünk, visszatérünk jól bevált strandunkra Cala Piraba. Ez alkalommal felgyalogoltunk az erődhöz, úgy gondolom, ez egy szaracéntorony lehet, mert azt olvastam, hogy ezek állnak közvetlenül a parton és a faluk nem olyan vaskos, mint a nuraghé. Onnan csodálatos volt a kilátás az öbölre. Az építményt kétszer is körbe jártuk de furcsa módon nem találtunk rajta ajtót.

Az utolsónapon, amikor lementem a boltba találtam egy helyet, ahol sokkal olcsóban lehetett (volna) kenyeret vásárolni. Reggeli után újból elindulunk Muravera felé. Costa Reiből kifelé menet meglátjuk a piacot, nem tudtunk róla korábban, lehet, hogy csak csütörtökönként van. Megálltunk, szétnéztünk, vásároltunk ajándékokat, amit sokkal olcsóban sikerült, mint a központban.

Muraverán, míg a párom tankolt, jó pár falfestmény lefényképeztem. Villaputzun körbe járjuk a várost, majd nyaltunk egy fagyit, végül bementünk a templomba. A templommal szemben is érdekes falfestmények sorozatát látni köztük a vidéki élet bemutatásától kezdve, az egyszerű portrékon keresztül a politikai célzatú festményekig.

Elmentünk egészen Quirraig. Murtas környékén, amikor strandot kerestünk megállítottak a határőrök s visszafordítottak, valószínű valamilyen katonai bázisra tévedtünk.

Úgy döntöttünk, visszamegyünk és újból a jól bevált Cala Pirán fürdünk még egy utolsót, de mire odaértünk, már felhők takarták el a napot. Vacsora után lementünk az irodába és megbeszéltük a holnapi hazaindulást. Minden további nélkül visszaadták a 100€ kauciót és elmondták, ha reggel korán indulunk a kulcsot dobjuk az iroda postaládájába.

Ezután, útba ejtve a Monte Nai marketet, feltankoltunk sörből és lesétáltunk a partra. Söröztünk, beszélgetünk és fürödtünk, ami este 11-kor már nagyon izgalmas volt, mert vihar közeledett és hatalmas villámok világították meg a távolban a tengert.

A hazaindulás napján a korán kelés csak az én részemről jött össze. 9-10 órára terveztük az indulást, ezzel szemben 11-kor sikerült. A GPS már ekkor negyed órával a hajó indulása utáni megérkezést (a kikötőbe) írt ki. A parthoz közeli 125-s úton indultunk el de Tortoli környékén már látható volt, hogy alig tudunk haladni a magas hegyekben a szerpentinúton. A szemünk elé táruló látvány viszont, lenyűgöző volt.

Oroseinél átmentünk a nyugati oldalra és Nuorotól már a jó minőségű négysávos úton haladtunk. Így, a becsekkolásra, ami fél háromtól volt, már oda értünk a kikötőbe.

Visszafelé a Mega Expressz III-al utaztunk, ami szintén egy nagyon jó hajó mindennel ellátva. Még helikopter leszálló is volt rajta.

Talán a kabinunk is kicsivel nagyobb volt, mint idefele. A naplementét már a hajóról fényképeztük.

Útközben felerősödött a szél és a hullámok kissé meg billegtették a bárkát, el-eltűnt néha a horizont.

Még egy utolsó sea foodot elfogyasztottunk a hajón, ami nagyon finom volt. Apró tengeri halak voltak megforgatva valamilyen lisztes cuccba, és úgy sütötték ki.

23 órakor befutottunk Livornó kikötőjébe. Irigykedve néztem a rengeteg autót, akik a visszainduló kompra várakoztak.

Bocsánat, ha kissé hosszúra sikerült a beszámolóm, de szeretnék minél többet megosztani a szárd nép földjén szerzett tapasztalataimból másokkal is.

Szardínia számomra más, mint a többi sziget, nincsenek nagy szálloda objektumok a partokon, nem botlunk lépten, nyomon utazási irodákba. A tömegközlekedést, pedig ajánlatos a szigeten elfelejteni. Az érintetlen és vad tájon néha 10-15 km is autózhat az ember, mire lát egy házat.

Úgy érzem a tíz nap alatt nagyon közel került hozzám ez a sziget, pedig még csak kis részét láttam. Ilyen szépnek és ennyiféle kéknek a tengert, még soha azelőtt nem láttam.

Összességében, nagyon jól éreztem magam és illatokkal, ízekkel és sok jó érzéssel megtelve érkeztem haza erről a csodálatos szigetről.

A tengerpartja páratlan és nem hasonlítható más európai partokhoz. A hajózás a szigetre, pedig több mint fantasztikus élmény volt számunkra.

Súgó 2 hozzászólás

Új hozzászólás Frissítés

2012.05.12. 14:47 borandi Szia Eszter! Mi is nagyon sokat keresgéltünk mert Szardínián tényleg drágák az apartmanok. Aztán végül is a Neckermannál foglaltuk le a " Le Ginestre" 6 személyes apartmant, Costa Rei-ben egy domboldalon. Annak ellenére, hogy az mondták ágyneműt vinni kell, az apartmanban minden volt. Fullosan fel volt szerelve. Az hiszem 143000  fizzetünk a 10 éjszakára. Gyönyörü kilátás volt  a tengerre. Ha érdekel több képet is tudok róla küldeni. Szardínia nagyon jó választás. Én imádtam. További szép napot! borandi

2012.05.12. 13:46 Eszter Szia! Örömmel és lelkesedéssel olvastam a beszámolódat. Mi is Szardiniára szeretnénk utazni és azt iránt érdeklődnék, hogy melyik utazási irodánál sikerült kedvezményesen szállást foglalni?Én is böngészem egy ideje, de elég drágának tartom és eddig még nem sikerült kedvezőre bukkanom. Köszönöm előre is a segitségedet. Üdv, Eszter