Mikor a krizantémok álmodnak

Könnyeim zizzenő avarba hullanak,
vállamra görnyednek gyermekkori nyarak -
keresem a hangot, az ízt, az emléket,
bármit, mi egy percre visszahozna téged.
Bár régen bennem élsz - lelkemben őrizlek -
lépteim ma mégis sírhantodhoz visznek.

Pedig benne vagy már minden hóhullásban,
templomok hűs kövén te lettél az árnyam,
s mert mindenütt ott vagy, többé nem kereslek -
nincs halál, nincs ami félelmet teremthet;
a túlsó partról küld csodát felém lelked...
De mért fáj most, hogy e sírgödör nem enged?!

Repkény kapaszkodik korhadó fejfákra,
életet lehelve álmodó virágba,
levelén ott rebben gyertyák pisla fénye,
s látod, bizakodva nézek fel az égre -
tudom, onnan üzensz: a körforgás örök,
                                                      s fénykörbe tágulnak a homályos ködök.                                                                   Rimanóczy Ildikó

Már két éve annak, hogy elment de bármit is teszek a mindennapokban, emléke mindig visszatér, féltő és dorgáló szavai mindig kisértenek.. Nem múlnak el Ők kik szívünkben élnek, hiába szállnak árnyak, álmok, évek. ♥ Nyugodj békében Kedves Nagymamám!

A megemlékezést ebben az évben még meghittebbé varázsolta számomra az, hogy az összes koszórút saját magam készítettem. Ezzel is a mamámat jutattva eszembe, hiszen azelőtt Ő is mindig így tett. " Nem az a fontos milyen drága koszorút veszel. " mondta.

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés