"Az Ő szive pihen a miénk vérzik, a fájdalmat csak az élők érzik"

Szeretteim halálával szívemnek egy-egy darabja is elhal - vagy inkább átkerül a holtak világába. Hiszem, hogy a megholtak is élnek, csak másként, lélekben és teljesebben, mint mi, halandók. A Halottak napja ennek a halálon átívelő szeretetnek az ünnepe. Az élethez mindig újak csatlakoznak, mindig mások tűnnek el belőle. Egyikünk sem maradhat ki a sorból. A különbség legföljebb annyi, hogy egyikünk tovább, míg másikunk kevesebb ideig sétálgat ezen az úton.

Ilyenkor megtelnek a sírok, az elmúlás jelképes virágaival. Az emberek gyertyát gyújtanak, és elveszített szeretteikre emlékeznek.

Számomra is egész életemben fájó emlék marad 2009. szeptember 28, amikor is elveszítettem a nagymamámat. Az ő emlékére készítettem ezt a kis megemlékezést.

"Fáj a Szívünk"

Szörnyen fáj egy érzés, majd megszakad a szív, 
Mert szánk titeket vissza mindhiába hív. 
Hisz ti már a mennyországból vigyáztok Reánk, 
Onnan óvtok minden gyermeket és unokát. 

Hiányotok elviselni iszonyúan nehéz, 
Nem maradt nekünk semmi, csak az emlékezés. 
De tudjuk most már ismét kéz a kézben, 
S együtt éltek örökké a messzeségben. 

Oly távol vagytok tőlünk, és mégis közel, 
Hisz szívünk mélyén őrizzük emléketeket. 
Míg élünk titeket nem feledünk, 
S örökkön-örökké NAGYON SZERETÜNK!