Rendhagyó nyaralás Bukovinában.

A vállalat, ahol dolgozom, évente egy olyan lehetőséget kínál a dolgozóinak, hogy eltölthetnek egy hetet a történelmi Magyarország egy kicsiny szegletében, Bukovinában az ottani erdészetek vendégeként. A történelmi Bukovina északi része Ukrajnához, déli része Romániához tartozik.  Bukovina neve azt jelenti, hogy „Bükkfák földje”, emberemlékezet óta lakott terület volt, de soha nem volt önálló, mindig valamelyik államhoz tartozott. Sajnos ezt a vidéket manapság kevés magyar ajkú lakja. Ők a madéfalvi veszedelem (székelyöldöklés) után Moldvába menekültek, majd a tartomány első kormányzója haza csalogatta Moldvából a bukovinai székelyeket és Szucsáva és Radóc környékére telepítette. Ezen a vidéken az 1700-as években ötfalunyi magyar ember élt, akik közül többen elvándoroltak. Az ott maradt székelyek nagy részét a magyar kormány 1941-ben a Vajdaságba telepítette át, de néhányan közülük továbbra is Bukovinában maradtak.
Busszal, 13 óra utazás után érkeztünk meg Gura Humorulutól 8 km-re lévő szállásunkra a Poiana Bucovat **** panzióba, ahol már Affinátával vártak bennünket. A panziónk hegyekkel és erdővel körülvett szép, rendezett a környezetben található.

Vasárnap kipihenten madárcsicsergéstől hangos, szép verőfényes reggelre ébredtünk. A közelben lévő Kacsikára (Cacika) terveztünk kirándulást. A falu neve kacsát jelent, amit a falu tavaiban megtalálható nagyszámú vadkacsáról kapott. Kacsika az 1960-as évektől a moldvai magyarok búcsújáró helye.

Minden év augusztus 15-én, Nagyboldogasszony napján a moldvai csángók kacsikai kegytemplomban magyarnyelvű szentmisén vehetnek részt, melyet kezdetben a templom mögötti dombon kialakított lourdes-i barlangnál tartottak. 

2000-ben II. János Pál pápa a templomot basilica minor rangra emelte.
Itt található a sóbánya, egy olyan óriási sóhegy, hogy egész Európát el tudná látni sóval mintegy 400 évre. A 18. sz. végén az osztrákok által megnyitott sóbánya köré lengyel, ruszin és német bányamunkásokat telepítettek.

Szűk folyosón, fa lépcsőn megyünk le a római-katolikus Szent Borbála kápolnához (az ottaniak Varvara-nak hívják ő a bányászok védő szentje), melyben az oltárt, a szószéket és a karzatot is sóból faragták,  a kápolna 30 m mélyen van, majd tovább 37 m mélyre a "Sala Ing. Agripa Popescu" nevű táncteremhez, aminek a végén három sóba vésett erkély is található.  Itt bálokat, ünnepi összejöveteleket rendeztek, amelyek egyben a környék fő szórakozási lehetőségei is voltak. A sóbányában található egy sós tó is, amely egy 3,5 m mélységű mesterséges tó, valamint egy padlóval burkolt focipálya.

Mindamellett, hogy a sós levegőnek jó hatása van a szervezetre, a bányában nagyon erős petróleum szag terjengett, ami sokaknak erős fejfájást okoz.
Az ebédet is Kacsikán a Martisorul nevű éteremben fogyasztottuk el és mi sem természetesebb, mint hogy csorbát ettünk.
Délután felkerestük a Radaut melletti Marginea falvát, ahol a világszerte ismert fekete kerámiát gyúrják és égetik a hozzáértő fazekasok. Több üzletben is árulják a kerámiákat és egyben megnézhető a készítő műhely is. Mi is választottunk egy 5 literes fekete edényt, ami talán alkalmas lesz otthon a kemencében főzésre.

Sucevíta kolostor
Ez a számomra legszebb kolostor a Szucsevica völgyben, 30 évig épült a Movila bajorcsalád költségén az 1500-as években, 3 m széles erődszerű falak veszik körül.   A néphit szerint, a kolostor mesterei befalazták annak az asszonynak a képmását, aki a követ bivallyal vontatott szekéren harminc esztendeig szállította ide. A hagyomány szerint a kolostor befejezése emberéletet követelt amikor a templom homlokzati freskóinak festője művének befejezése előtt leesett a magas állványról és szörnyethalt.
Az egész templom burkolatát erősen uralja a zöld alapú (én inkább kéknek láttam) falfestés, amely eredeti állapotában van a mai napig, a belsejét pedig az arany, de az olyan mennyiségben hogy a padlótól a mennyezetig minden csupa arany. A kicsi és sötét helységek túl sok embert nem képesek befogadni főként, ha még szertartás is folyik. Múzeuma értékes, 16-17. századi kéziratokat őriz. A harangot, amit az építtető Movilă család kiemelkedő tagja, Ieremia Movila adományozott 1605-ben még mindig naponta megkongatják.  A templom kriptájában található Movila testvérpár, Ieremia és Simion sírja. A múzeumában megtalálható a rendkívül magas művészi értékű halotti leple a testvérpárnak.

A bukovinai kolostorok 25-30 kilométeres távolságra épültek egymástól, így akár egy nap alatt is a legnevezetesebb helyszíneket érinteni lehet, de mi nem zsúfoltuk össze ennyire és mindössze négy kolostort látogattunk meg ott tartózkodásunk alatt.
Mielőtt belemennék egyik másik kolostor leírásában, egy fontos dolgot szeretnék először is tisztázni, ami eddig számomra sem volt világos.
Mi is a különbség a kolostor és a monostor között?
Ha jól gondolom:
A monostor a rendek egész életét, szállását, étkezését, imáit, önellátó iparát és gazdálkodását kiszolgáló hely, templommal egybeépítve.
A kolostor viszont, inkább csak a szerzetesek szállásépülete, amihez templom is csatlakozhat (nem fontos egybeépíteni), de nincs komplett kiszolgáló egysége.

Este a szállásunkra visszatérve vacsora előtt még volt lehetőségünk csobbanni egyet a panzió beton medencéjében.

Hétfőn a Radauti erdészet vendégei voltunk. Radauti (Radóc) az ukrán határtól 40 km-re található. Elvittek bennünket, hogy megnézzük az állami istállót, ahol híres Arab telivéreket tenyésztenek és versenyeztetnek. Már az 1800-as években is híres volt a Radóci ménes és 1856-ban itt alakult meg az első méntelep.

Ebédig 1-2 órát eltöltöttünk a Radauti falucska helyi piacán, ahol egy két érdekes dologba is belebotlottam, mint pl. az 5l-es műanyagüvegben eltett vegyes savanyúság, vagy a hatalmas 10 kg-os sajt tömbök.

Majd a piacon elfogyasztott kávé után indultunk tovább a Putnai kolostorhoz.
A dombos, zöldbe burkolózó vidéken haladva, lépten-nyomon lovas szekérbe, nyájat legeltető juhászokba botlunk, a helyiek takaros házikói a jó ízléséről árulkodnak. Különleges építési stílusban épült, díszes fa és színes tégla házak váltakoznak. Ami viszont szembetűnt az út menti településeken áthaladva, hogy sok az új vagy félkész állapotban lévő családi ház, melyek udvarain vagy a porták előtt többnyire olasz rendszámú gépkocsik parkolnak, az utcán pedig szinte kizárólag idősek járnak. Egyértelmű, hogy a térségből legtöbben (főleg a fiatalabb korosztály) külföldön – a helybeliek szerint főleg Olaszországban és Spanyolországban – vállalnak munkát, az összegyűjtött pénzből pedig a szülőfaluban építkeznek.

A putnai kolostor közel 30 km-re észak - nyugatra található Radautitól, a Putna folyó mellett. A nagy várszerű kolostort és ugyanazt a nevet viselő falut erdős dombok és vad tájak veszik körül. Putna az UNESCO Világörökségének részét képezi!

Az uralkodó Stefan cel Mare (ő volt a III. (Nagy) István), építette 1466 és 1470 között. 47 évig tartó uralkodása alatt (szokatlanul hosszú idő ebben a korban), összesen 44 templomot és kolostort alapított – minden megvívott csata után egyet. Uralkodása alatt Moldva erős állammá fejlődött és megőrizte függetlenségét a Magyar Királysággal, Lengyelországgal és az Oszmán birodalommal szemben. Ștefan 71 éves korában, súlyos betegen halt meg 1504. Július 2-án, Suceaván. Az általa építtetett Putna kolostorában helyezik végső nyugalomra. A kupolás térben helyezkedik el Ștefan cel Mare és családtagjai síremléke. (Ștefan cel Mare, 1504; első felesége, Maria de Mangop: 1477; második felesége, Maria Voichița, 1511, továbbá fia, III. Bogdán1517). Rövid idővel halála után szentként kezdték tisztelni. A román ortodox egyház szentté avatta Igazhitű Nagy és Szent István vajda néven. Vallásos meggyőződését azzal is bizonyította, hogy kifizette az Athosz-hegyi kolostorok tartozását a törököknek, hogy a kolostorok megőrizhessék vallási függetlenségüket. A kolostor Múzeumának a gyűjteménye is világhírű,  Bizáncból származó tárgyakat tartalmaz. Nevezetesek továbbá a kolostor liturgikus témájú varrottas kézimunkái. Sok ezek közül eredetileg az uralkodók ruházata volt. Megtalálható benne Maria de Mangop halotti takarója, 1477-ből. Ezek a felmérhetetlen értékű műkincsek hírnevet biztosítanak a Putna kolostornak.

A tulpicani erdészek kíséretében túrázni indultunk a Ráró csúcsra. A Keleti-Kárpátok része a Rarau hegység.

Busszal felmentünk a Ráró hotelhez (1538) és innen gyalog sétáltunk, másztunk, ki meddig bírta. A fehér és karcsú, vad, furcsa formájú 70 m magas köveket „kisasszony sziklák”-nak hívják a legmagasabb pontja 1678 m. Az aljnövényzet páfrány, és áfonya. Pár száz méterrel a ” lady stones” mellett egy szikla tetejéről a felhők közé nyúlik egy kilátó, hasonlóan, mint a műugrók deszkája benyúlik a semmibe, valahol Piatra Șoimului fölött. A tériszonyosok kerüljék el nagyon messzire. A panoráma lenyűgöző volt.

Ezt követően a vendéglátóink tartogattak még a nap hátralévő részére meglepetést, miután már busszal nem bírtunk tovább haladni terepjárókkal vittek bennünket fel a hegyre, egy tisztásra és ott igazi román vendéglátásban volt részünk.

Egy faházban szabad-tűz mellett főzték a csorbát, parázson sütötték a mititeit. Ott fent a plájon a szabadban megterített asztalon várt minket a puliszka, a bálmost, többféle sajt és az a felejthetetlen affináta.

A borongós idő ellenére nagyon a szívembe zártam ezt a délutánt, mert az ott eltöltött idő alatt nagyon közel éreztem magam Wass Albert műveihez.
A vendéglátást megköszönve nem kértük a tranzit szolgáltatást, gyalog indultunk neki a hegyről lefele a buszunkig.
De ezzel még nem ért véget a nap.

A Voroneti kolostor volt a következő állomásunk.

Voronec főként XVI. századi külső festményei miatt vált híressé, a világszerte „Voroneci kéknek” nevezetet, utánozhatatlan alapjuk miatt. Ez a kék szín növényi kivonatból készült, de előállítási technikájuk rejtély. A voroneci kolostor egyike az Észak-Moldva templomai néven a Világörökség listájára került hét templomnak.
1488-ban Stefan Cel Mare fejedelem emeltette, 22 évvel a Putnai kolostor után, Daniil remete korábbi jóslatára visszaemlékezve, a törökökön aratott győzelem utáni hálából. Alapítási felirata a templom bejáratánál olvasható. Ebből kitűnik, hogy építése alig néhány hónapig tartott. Bukovina Habsburg uralom alá kerülésekor (1785) megszűnik a kolostori élet, s csak 1991-ben indul újra, ezúttal fiatal apácák népesítik be a történelmi műemlékkolostort. A voroneti kolostort nevezik Kelet-Európa Sixtusi kápolnájának, a nyugati homlokzaton ábrázolt „Utolsó Ítélet”-nek köszönhetően. Míg az északi oldal falfelületein az erények paradicsomba vezető küzdelmes útját szimbolizáló „Mennyei Létra” ábrái sajnos, az időjárás viszontagságai miatt mára már megviseltek. Viszont lenyűgöző szépségű a déli falszakaszokon ábrázolt „Jessze Fája” (Jézus Nemzetségfája). A falfestmények készítőinek neve sajnos ismeretlen.

Visszaérve a szállásunkra senkit nem kellett ringatni, hogy el tudjon aludni, nagyon tartalmas, és szép nap volt. Kellemesen elfáradtunk.

Szerda reggel felkerekedtünk és a Kelemen Nemzeti Park észak-nyugati részén, Poiana Stampeiben található, (20 km-re Vatra Dormei-től), 675 hektáron elterülő Tinovul Mare rezervátumot látogattuk meg. A terület 880 m tengerszint feletti magasságon található. Átkeltünk a kicsi Casoi patakon és egy jó illatú kis erdőbe értünk. Én kiskoromban mindig ilyen helyen képzeltem el a Piroskát. Puha mohatakaró fölött haladtunk az életveszélyes deszkákon be az erdőbe úgy jó egy km-t. A mohaszőnyeg alól piros sapkás, mégis ehető galambgombák kukucskáltak ki.

A kutatók nagy tudományos érdeklődést mutatnak ezen lápos terület iránt, mivel kb. tízezer évre visszamenőleg árul el adatokat az evolúciós folyamatokról. Egyben ez Románia legnagyobb tartalék tőzeg telepe.

A teljesen érintetlen mocsarat 1955-ben nyilvánították természetvédelmi területté. A tőzeg képződéséből több ezer évre meg tudják határozni az idő alakulását. A talaj és a víz erősen savas és oxigén hiányos, emiatt teljesen hiányzik belőle a bakteriális flóra. Ennek következtében különleges állatfajok és ritka növények, köztük a tőzeg- moha, mocsári zörgőfű, és amit meg is kóstoltunk, mert éppen akkor érett, a tőzeg áfonya is meg találhatók benne. A jelenleg uralkodó fafaj a mocsárban az erdei fenyő, amely 100 éves korára éri el a 10-22 cm átmérőt.( és ez nem vicc)
Miután ebéddel egy nagyon szép helyen láttak vendégül minket, a következő állomásunk egy újabb természetvédelmi terület volt.

Vatra Dornei irányából közelítettük meg a kb. 35 km-re lévő kénbányát, a Büdös-patak mellett halad a buszunk fel a kénbányáig. Ez a patak a nevét a víz kellemetlen szagáról kapta, hiszen sok helyen kén szivárog a vízbe.
Betonúton, fenyőerdők között emelkedtünk egyre magasabbra.  A Kelemen-havasokban vagyunk, erdőségeit az UNESCO bioszféra-rezervátumnak nyilvánította, és néhány éve természetvédelmi területté, Nemzeti Parkká nyilvánították a romániai illetékesek. . E vidéken található a védettnek számító cirbolyafenyő is.
Sajnos az látszik, hogy sok turista jelenleg sem törődik a természet védelmével és tisztaságával. Híres helyek a környéken a Kelemen- Havasokban az Istenszéke, a Tizenkét Apostol sziklacsoport, a Szerecsen-szikla, Funtineli tisztás.
A hegységben a vulkáni utóműködés eredményeképpen termál és borvízforrások törnek a felszínre. A vulkáni eredetre utal az itt található kén, a kilencvenes évekig óriási kénbánya működött a hegység keleti felén.

A piramishoz hasonló felszíni bányát 1960-ban kezdték építeni, ezzel egyidejűleg több tömbházat is építettek a munkások számára, ott 1580 m magasságban, akik akkor nagyon jól ellátottak voltak ezzel is kárpótolni szerette volna a román kormány a kén bányában dolgozók családjai. Az igazi kitermelés a '70-es években kezdődött el, Elena Ceausescu parancsára. Ez a bánya jelenleg egy hatalmas sebként éktelenkedik a hegyháton. A sárgásvöröses színű hegycsúcsot nemcsak kívülről gyalulták le, hanem ezzel egy időben elpusztították azt a világviszonylatban is egyedülálló, soklabirintusos barlangrendszert, melyben vasoxid sztalagmitok, kaolin képződmények voltak, és egy „Csokoládé palota“ nevet viselő, kéncseppkövekben gazdag terem is volt ott.

A bányát, amely soha sem volt nyereséges, 1997-ben bezárták. Jelenleg az itt levő tömbház-negyedben senki sem lakik, mindent kifosztottak. Esős időben a kénes hegyről lefolyó vizek, melyek a patakokba ömlenek, a nagy savtartalom miatt minden élőlényt elpusztítottak, így jelenleg is folytatódik az ökológiai katasztrófa. A bánya környékén járva, ahol sem növény, sem állat nincs, az ember úgy képzelheti magát, mintha a Holdon lépegetne.
Érdekesség: olvastam valahol, hogy tudományos kutatók Szovátán, bemutattak egy szabadalmazási folyamatban levő találmányt, a fenyőfűrészpor komposztálását. A komposztágyba a fűrészporon kívül hígtrágya vagy szennyvíziszap, faszénből származó hamu és a cellulózt lebontó baktériumtelep került. A komposztáló halmokat forgatták és öntözték.  Majd, ezzel a módszerrel próbálják meg újra termővé tenni és meggyógyítani a kénbánya meddő kőzetét.
Szállásunkra érkezve az előző napokban fogott pisztrángok vártak megsütve bennünket és egy újabb szép nap fáradalmaival tértünk nyugovóra.

Csütörtökön egy csodálatos természeti környezetben látogattuk meg a világörökség részét képező,  Moldovita kolostort.

A Moldva folyó lábánál, 621 m tengerszint feletti magasságban, Suceavától 70 km-re található.  Petru Rares alapította a jelenlegi „Angyali üdvözlet” nevű templomot, amit megerősít a felirat a templom déli homlokzatán a bejárattól balra. A külső festés ennél a kolostornál maradt a legjobb állapotban. 1402-ben említik először a dokumentumok ezt az építményt.  A 16. század elején teljesen megsemmisült, egyedül a templom alapjai maradtak meg, de nem maradt róla semmilyen feljegyzés, hogy hogyan történt. Itt található a legsikeresebb portré Petru Rares-ről, valamint a templomban megtalálható az uralkodó karosszéke a XVI. Századból.

Bár a kolostort több száz ember látogatja naponta, az ott élő apácák mégis alig láthatóak, mivel ők nagyon zárkózott életet élnek.  Dolgoznak a háztartásban, festenek és hímeznek műhelyekben, ikonokat, miniatűr porcelánokat készítenek. Az apácák arca különös csendes, semmiféle vidámságot nem mutat. Az engedelmesség jeleként mindig lehajtott fejjel a földet nézve közlekednek. Fejüket csak akkor emelik fel, ha imádkoznak.
A kolostort az U.N.E.S.C.O az „aranyalma” díjjal  jutalmazta meg, amelyet az egyedi szépségének elismeréseként kapott. 
Ismét egy meglepő és kellemes meglepetésben volt részünk, amikor megtudtuk, hogy a Moldovíta kolostor apácái fognak minket vendégül látni ebédre. A kolostor szomszédságában ma egy modern női rendház működik.

A szerény “böjti” menü 4 fogásból állt, és kitűnő pálinkát tettek az asztalunkra. Nagyon szerény és egyszerű körülmények között fogyasztottuk el vegetáriánus ebédünket. Ajvár és padlizsán krém volt az előétel. Minestrone leves, majd töltött paprika, persze hús nélkül és a végén sütemény. Ezáltal pillanatnyi betekintést kaphatunk a kolostor lakóinak mindennapi önellátó és igen szerény, istenfélő életébe.

Ebéd után ellátogattunk az 1800-as években mindössze 30 évet élt román zeneszerző,  Ciprian Porumbescu (1853 - 1883) szülőházába és múzeumába. Stupcában halt meg 29 évesen, a falut az ő tiszteletére nevezték el Ciprian Porumbescu-nak.

Egy ortodox pap fiaként látta meg a napvilágot. Eredeti nevét a Golembiovskit,  Porumbescura változtatta.  A zeneszerző emlékmúzeumát (Casa Memoriala Ciprian Porumbescu) a Porumbescu család egykori házából megmaradt nyári konyhában rendezték be.

Megláttuk a múzeumhoz pár száz méterre, a faluban lévő szülőházat is.

Ciprian Porumbescu komponálta az albán nép nemzeti himnuszát.  Meggyőződéses nacionalista volt, minek következtében az osztrák-magyar hatóságok Bukovinában "hazaárulás" gyanújával letartóztatták. Rövid élete alatt 250 művel gazdagította a román folklórt. Túl korán, mindössze 29 évesen tuberkulózisban meghalt. Calin Caliman 1972-ben egy román filmet rendezett amelyben Porumbescu élete is helyet kapott.
A nap hátralévő részét a Gura Humorului strandon töltöttük, ami meglepően kedves kis fürdőhely volt szép környezetben.

Pénteken a stulpicani erdészetnél vendégeskedtünk, hosszadalmas utazás után a hegyekben egy erdészháznál kötöttünk ki. A szabadban egy sátor alatt terített asztal várt minket. Elhangzott pár szóban a köszöntés majd az erdészet bemutatása után finomabbnál-finomabb ételeket tálaltak fel.

Már az előétel is szenzációs volt, majd jött a csorba és ismét találkozhattunk a puliszkával, de most más formában.

A végén nagy meglepetésünkre magyarul szólt hozzánk a szakács, aki mindezt a sok finomságot készítette. Nagy meghatottságra egy magyar dallal köszöntük meg a vendéglátást, és egyben elköszöntünk Bukovinától, mert ez volt az utolsó ott töltött esténk.

Befejezésül egy pár szó a Bukovinai emberekről.
Bukovina Románia térképének a legvonzóbb és leglátogatottabb turisztikai vidékének számít. Ezért hát ez a vidék nem véletlenül híres az egész világon.  A magyarokat szeretettel fogadják, s büszkén mesélnek arról, hogy egykor Bukovina is az Osztrák–Magyar Monarchia része volt. A moldvaiakhoz már más a hozzáállásuk, lenézik, a bukovinai kolostorokhoz érkező turistának pedig sok esetben azt tanácsolják, ne menjenek át Moldvába, mert ott mocsok van, s az emberek is egészen másak. A bukovinaiak egyébként nagyon büszkék identitásukra
Befejezésül még egyszer említést teszek kitűnő és figyelmes ellátásunkról. Románia egyszerűen meglepett engem is és magyarként is jól éreztem magam!

Súgó Még nincs hozzászólás.

Új hozzászólás Frissítés