Ouzo, Mytos, Gyros, Rodosz!

Ezen a nyáron Rodoszt terveztük családi nyaralásunk színhelyéül. Ennek érdekében még januárban tettünk egy-két lépést, kerestünk egy irodát, amelyiknek a legjobb firstminute ajánlatai voltak és lefoglaltuk. Fő állomásunknak az iroda leírásai alapján Falirakit gondoltuk.
Július 28-án az Aegean Airlines járatával sikeresen landoltunk Rodosz városban, majd a transzfer busszal éjfél magasságában megérkeztünk a szállásunkra. Látszólag semmi gondot nem jelent volna éjjel eljutni a sziget bármely pontjára, mert a taxik ott várakoztak a kuncsaftokra a repülőtéren. A házinéni semmi nyelvtudással ott várt minket az apartman előtt, gyors körbe mutogatás következett majd „jó éjszakát” helyett, mi megindultunk a zene irányába Faliraki központjába, ami a Voulához egy jó 15 perc séta.
Faliraki nagyon fiatalos és bulizós hely. A bárokból üvöltő zene hallatszott, a Gyros és az Ouzo illata bejárta a 30 fokos éjszakát, agyon parfümözött, ittas fiatalok pörögtek ezerrel.
Másnap reggel pokoli hőségre ébredtünk. A szemközti legelőn békésen legelésztek a tehenek a kiégett fűben, a délibábban. A kabóca zenekar akár 100 decibeles hangerőt produkált. Hiányoztak már ezek a jellegzetes, zizegő hangot hallató, de amúgy tulajdonképpen ártalmatlan kedvenceim. Ettől közelebb csak Szardínián kerültem hozzájuk, amikor a hajamba repült egy és ordítva belekeveredett. Ismereteim itt Rodoszon teljesedhettek igazán ki, mert láthattam például az üres, barna bábhüvelyek a faágakon csüngeni. Ez a kis zenekar, míg a földben 13 évig élnek legföljebb öt-hat hétig élnek a felszínen.

A hozzánk legközelebb eső strandot céloztuk meg, szürke nagy szemű homokos vagy apró kavicsos volt (nem tudom melyik), a baloldalon az öbölben a nudista strand, a másik oldalon a szépséges kis kikötő. Innentől még vagy 3 km-ig húzódott Faliraki strandja. A tenger hihetetlenül meleg volt és tiszta.
Délután taxival Rodosz városba látogattunk, ahol észrevétlenül szaladt el az idő. Első gondolatra busszal szerettünk volna beutazni a 10 km-re lévő fővárosba. Vártunk is a buszra vagy 20 percet a 40 fokban, de nem jött, így aztán leintettünk egy taxit és 20 EUR-ért berobogott hatunkkal egészen az óváros kapujáig. Az Amboise kapun belépve az óvárosba egyből úrrá lett rajtam a Szulejmánban érzem magam érzés, emellett a kislányom végig azt játszotta képzeletben, hogy ő a Firuze.

Az óvárost egy 4 km hosszú és 12 m széles fal veszi körül. 1306-ban a Johannita lovagrend vásárolta meg a szigetet, és a bizánci városfal felhasználásával felépítették a jelenleg látható várfalat, ezek az erős falak sikeresen állták ugyan egy darabig a szultán támadásait, de végül a város 1522-ben a török serege előtt behódolt. Rodosz szigete közel négy évszázadon keresztül az Oszmán birodalom része volt. Ámulva fedeztem fel a középkori hangulatot árasztó szűk sikátorokat, a pazar lovagvárat, a mecseteket, a hangulatos kutakkal díszített parányi terecskéket, az ódon épületekbe költözött tavernákat, a keleti bazárt, arany mívesekkel, bőrdíszművesekkel. A zsidó negyed legjellegzetesebb látnivalója a Mártírok terén álló, kagylókkal, tengeri csillagokkal díszített csempés kút, melyen 3 tengeri csikót láthatunk.

Ezt a koncentrációs táborba elhurcolt rodoszi zsidók emlékére emelték. Rodosz három kontinens határán fekszik, látszik is Rodosz óvárosán az arab, a török, a zsidó, az olasz, a francia és a görög stílus sajátos ötvözete. A szigetet csak 1912-ben hódították el a törököktől az olasz seregek, majd a második világháború után 1948-ban egyesült Görögországgal
A Szulejmán mecsettől végig sétáltunk a Sokratous utcán egészen a tengerpartig, mígnem teljesen besötétedett. Egy képeslap haza, majd kívül mentünk a városfalon.

Sétáltunk a kikötőben.  Esténként különleges hangulata van az Emborio-kikötőnek, ahol külön öbölben horgonyoznak a milliomosok káprázatos jachtjai. Rengeteg amerikai, ausztrál, angol és német hajócsodát láttam, az óriási tengerjáró szállodahajók, a kompok, a teherhajók és a helybeliek halászbárkái. Még egy mozgó hajóbazár is himbálózott a kikötőben. A kikötő végénél lévő kapun elhagytuk az óvárost és kerestünk egy buszmegállót. Jegyet a buszon nem lehetett venni csak az állomáson lévő bódékban. Fejenként 2,5 EUR-ért visszabuszoztunk Falirakiba.
A következő napon taxival a pillangóvölgyet céloztuk meg. A leintett taxissal megállapodtunk a 38 EUR viteldíjban majd egy pár kilométer után elkezdett csodálkozni, hogy hányan is ülünk az autóban és végül 40 EUR lett. Szerpentines úton 30 perc alatt a sziget belsejében, Petaloudesben voltunk. Az itt lévő völgyben élnek a pillangók egy ritka alfaja a medve (Euplagia quadripunctaria rhodosensis) lepkék. Egy ösvény vezet végig a patak mentén, ahol a magas páratartalom miatt itt pihennek a lepkék. A belépőt, ami 5 EUR érdemes megőrizni, mert két bejárata van a völgynek.

Ajánlatos csöndben végig haladni az ösvényen, mert ezeknek a kis állatoknak nincs gyomruk és a feleslegese repüléssel gyorsan lebontják az energiájukat és elpusztulnak. A terepszínű lepkéket elég nehéz észrevenni. Akár 7 m magasra növő storaxfa vanília illatú gyantája vonzotta ide őket. A fa a hasadékaiból balzsamot izzad, régen összegyűjtötték és zsidó tömjén néven használták.

Nagyon szép leírást olvashatunk Szabó Magdától a Pillangó-völgyről a Zeusz küszöbén című regényében: “A Pillangók Völgyében tündérek élnek. Ám, hogy írjam meg én, mit láttam ott, hogy próbáljam meg én rögzíteni a napsugárnál csillogóbbat, az éjszakai homálynál sötétebbet, a fénynél gyorsabban illanót, a fűszerillatút, a titkos vizűt, a nevető patakút, a titokzatosat, a rózsaszínt, a barnát, a lélegző cseppeket, a síró sziklafalakat, a rezgő meseutat, a faóriásokat; melyek odvában medve is elférhetne, a búvó patakokat, a vízesések sorozatát, a fényt, amely nem sárga, nem is zöld, a barna fényt, a szürke fényt, a higany módjára csorgó rezgő fényt, hogy írjam én le a Pillangók Völgyét? Lehetetlen."

Autót béreltünk két napra, hogy ismerkedjünk a szigettel. Egy VW Polo-t mellett döntöttünk, 110 EUR. Azért - mégsem a legkisebb kategória - szűken, de elfértünk benne hatan a 6 éves kislányommal. Az autóbérlés semmiféle procedúrával nem járt. Elkértek egy személyit, egy aláírás és már vihettük is a szinte új autót. Rodoszon egyáltalán senki nem foglakozott vele, hányan ülünk akár a taxiban akár az autóban.
Elindultunk a keleti parton, hogy megfürödjünk egy-két strandot és meglátogassuk a csodálatos fekvésű Lindost. Ért egy két meglepetés ezen a napon.
Tsambika Beach homokos partján megálltunk és fürödtünk egy rövidet. Kétség kívül nagyon szép part.

Mielőtt a Lindos városába bevettettük volna magunkat megmártóztunk a lábainál fekvő kristály tiszta tengerben. A Pallas Beachről rálátni a domboldalt beterítő Lindosra.

A partra való lejutás a városból elég procedúrás, a nagy forgalom és a szűk lejtős út miatt. A várostól rendőr irányítja a forgalmat a szűk kis kereszteződésben.
Lindos fő látványossága az irodák szerint a fellegvára, amit Athéné tiszteletére építettek még az i.e. X. században. Az évek során a vár elpusztult, újjáépítették, felújították. Ezt a látványosságot a nagy hőségre való tekintettel kihagytuk, így a szamár taxit sem vettük igénybe és helyette a városban sétáltunk és ámultunk, mert Lindos egy csoda. A vakítóan fehér házak között kóvályogtunk.

Később tovább haladva az Ammos beach feletti partszakaszon is megálltunk fürödni, névtelen part ember szinte nem is volt különleges kerek, színes kavicsokkal volt a part borítva.
A félsziget felé haladva Plimmiri környékén erősen éget az avar, de már dolgoztak a tűz eloltásán.
Meg sem álltunk Prasinisi-ig a sziget legdélebbi csücskéig, ami valóban nagy meglepetéssel szolgált. Amerre a szem ellát csak sárga homok és tenger. A jobboldalon a szörfösök a baloldalon a vitorlások. Hatalmas hullámok igazi paradicsomot biztosítottak a vizisportosoknak.

A két tengert egy kb. 200 m széles homokpad választja el, ami átvisz egy félszigetre. Látszott a homokon, hogy dagálykor összeér a két tenger. Jó kis délutánt töltöttünk el ezen a partszakaszon. Hazafelé bevásároltunk a Faliraki szélén lévő Carrefour Marketben szerintem elfogadható árakon.
Majd hazafelé egy órácskára rabul ejtett bennünket a kis vidámpark az óriáskerékkel, ami a Water Park mellett van Belépő nincs.

Másnap reggel Rodoszra indultunk és elszántan kerestük a halpiacot, amit végül nem találtunk, de egy Fórumtárs leírása alapján a helyi piacot megtaláltuk, ahol árultak halat, amit végül nem vettünk, mert haladtunk tovább a nyugati parton. Sajnos a tengeri kincsekkel elég szegényesen van ellátva a sziget. Valahol olvastam, hogy ennek az oka a túlhalászat és ezért drága is, és alig van a halfélékből.
A Paradisinél repülőtér mögötti partszakaszon a vízből néztük a le és felszálló repülőgépeket nincs kiépített partszakasz, és szinte teljesen néptelen, de minden hol lehet fürödni a csodálatos világoskék színű tengerben.

Egy keskeny út vezet a kifutópálya mellett, nagy élmény volt és egybe ijesztő is volt közelről, sőt közvetlenül a repülőgép alól látni a gépek le leszállását.

Haladtunk tovább, majd a kritinai kastély a után a szerpentines út a hegyekbe vezetett. Egy szuper kis tavernára akadtunk, ettünk egy jót. Csupa hellasi specialitást választottam, mind ezt egy tányérra összerakva.

Mivel a tengertől már elég mesze voltunk és kb. 700 méter magasan így inkább visszafordultunk és a hegyek között nagyon szép tájakon visszamentünk a keleti partra és megnéztük a Falirakitól pár km-re lévő Ladiko Beachet. Előző napon erre már nem maradt időnk. Egy kis öbölben a szikla oldalában van a beach, ezért a partszakasz keskeny, de nagyon szépen karban tartott. Lépcsőn kell lemenni. A tenger itt sziklás kis gyerekkel nem igazán fürödhető. Hatalmas hattyú alakú vizibiciklik, amik engem inkább a Balatonra emlékeztettek. A lemenő nap ellenére is még nagyon zsúfolt volt a strand.

Hétfőre befizettünk egy hajóútra a Szími szigetre. 27 EUR volt a komphajó és a busztranszfer díja. A szomszédos apartmanház előtt szálltunk fel némi késéssel a buszra és vittek minket a rodoszi Akambia-kikötőbe ahonnan 9 órakor indult utasokkal jól megrakodva a kétszintes komphajó a Symire. A felszálláskor mindenkivel készítettek fényképet egy görög népviseletbe öltözött párral, amit később megvásárolhatott, aki akart.
Symi felé hajózva szinte közvetlen közelébe kerülünk a török Kara-foknak.
Symi történelmi szempontból is egy jelentős helyszín, mert a második világháború során 1943-ban a németek szállták meg és a háború végén Szími szigetén írták alá azt a dokumentumot, amelyben Dodekanészosz a szövetségesek birtokába került. 1948-ban lett Görögország része.
Már 11 óra körül járt, amikor kikötöttünk.  A szigeten iszonyatos a hőség volt, ott pár fokkal mindig melegebb van, mint Rodoszon.  Emiatt csak egy célunk volt, minél előbb egy strandot találni, ahol lehűthetjük magunkat. Megkerültük a csodás kis kikötőt és a nagyon pici, Nos Beachen (városi strand) fürödtünk 2-3 órát egészen a hajó visszaindulásáig.  Alig tudtam betelni a helyenként fehér, helyenként pasztell sárga házak látványával a domboldalon a tengerben ücsörögve. Ma már ezek a házak emlékeztetnek arra, hogy 100 évvel ezelőtt ez volt a Görögország egyik legvirágzóbb szigetekre.

Nem véletlenül mondják Symi kikötőjét a legszebbnek Görögországban. Visszafelé sietve a hajóra megvásároltuk a szokásos gyors adagunkat, amit a hajón fogyasztottunk el. Majd egy félórás út után kikötöttünk Panormitiszinél, itt van a leghíresebb kultuszhely a szigeten a Szent Mihály kolostor, amit a turistákon kívül a világ minden tájáról érkező görög zarándokok is felkeresnek. A kolostort 30 szerzetes lakja. Helyenként egy kicsit hiányos volt az információnk a hajóút látványosságaival kapcsolatosan, hirtelen jött így nem készültünk fel eléggé. A kolostorról is csak utólag informálódtam, amit sajnálok, mert nagy kincseket rejt magában. Így be sem mentünk a kolostorba helyette inkább megint a tengert választottuk. A templomtorony harangjai minden alkalommal megkondulnak, amikor egy hajó köt ki az öbölben, ez több évszázados hagyomány.

A szigeten nincs természetes ivóvíz, azt tankhajókkal Rodoszról szállítják. Symire is jellemző a súlyos vízhiány, ezért nagy szállodák nem igen épültek. Amikor azonban a vitorlásokat háttérbe szorították a gőzhajók, és az igazi szivacsok helyett megjelentek azok silány műanyag utánzatai, a sziget elvesztette fő bevételi forrásait. Az egykor közel 30 ezer lélekszámú város lakossága tizedére csökkent.
Vasárnap reggel még mielőtt leadtuk volna az autót egy gyors kört tettünk Rodoszon egy utolsó kísérlet, hátha találunk legalább egy halboltot. De nem. Kárpótolt a Mandraki-kikötő látványa a szarvasokkal, amelyek az ókori világ hét csodája egyikének az állítólagos helyén állnak. Hogy miért pont szarvasok? Mert valamikor a dám szarvasok mentették meg a szigetet a kígyóktól és így Rodosz jelképévé vált. Ez egy 12 évig készült bronz szobor volt, amit kövekkel töltöttek meg. Maga a szobor 35 méter magas volt, és egy 15 méteres talapzaton állt. Hasonló méretű, mint a New York-i Szabadság-szobor. Kr. e. 225-ben egy földrengés döntötte le.

Az utolsó napon még lezsíroztuk a házinénivel, hogy egy pár órácskát tovább maradhassunk az apartmanban, így a lehető legtöbb időt a gép indulása előtt még a tengerben töltöttük.
Összegezve: Rodosz ragyogó klímával, legzöldebb völgyeiben buja növényzettel, máshol sivatagi szárazsággal várja az ide látogatókat. Én a sokszínű tenger látványa és az eddig ismeretlen virágok illata miatt választottam.  No és persze az:
Ouzo, Mytos, Gyros, Rodosz miatt!