Miden évben azt hiszem, - ez a karácsony más lesz - több időm lesz a gyerekeimre, az együtt készülődésre.
És nem hogy több, de évről évre kevesebb.
Örülök ha csak a „fílenget” át tudom venni az ünnepek előtt, de akkor még hol marad a nagytakarítás a sütés-főzés, lakásdíszítés. Merő egy rohanás az egész. A munkahelyi jelenlét elvárt az év utolsó napjaiban. Jön az év végi hajrá, stresszelünk, hogy minden simán menjen az ünnepek alatt. Idegesít minket a karácsonyi felhajtás, ugyanakkor beállunk a sorba és a maradék idő elmegy az ajándékok utáni rohangálással. Az, aki azt mondja: saját kezűleg készítsd az ajándékot, mert megvenni olyan személytelen, - azt irigylem, mert bizonyára időmilliomos. Számomra már az is siker, ha mindenkin időben végig érek és be tudom szerezni a megfelelő ajándékot. Nem is csoda, ha ebben a nagy felhajtásban elfeledkezünk az ünnep lényegéről és sokszor még az adventi gyertyát is elfelejtjük meggyújtani.
Azt szeretném, hogy szóljon tényleg arról az advent és a karácsony, amiről valóban szól: szeretetről, családról, békességről.
Az Advent a karácsonyra való előkészület ideje, és nem csak gyakorlati szempontból. Azzal kellene kezdenünk, hogy egy kicsit magunkba nézünk, számot vetünk tetteinkkel, gondolatainkkal. Csend, elmélkedés. Második lépésként nem árt, ha gyakorlunk némi bűnbánatot, magunk felé. Békesség. Ha már úgy érzed, tiszta a lelked, könnyebben fog beleköltözni a Szeretet. Ez egyfajta lelki gyakorlat, ami után sokkal inkább tudunk nyugalomban és szeretettel készülődni a karácsonyra, kicsit kizárva a külvilágot.
Goethe szavaival:
“A boldogságot nem lehet ajándékba kapni. Egyetlen titka: adni, mindig csak adni, jó szót, bátorítást, mosolyt, hitet, és sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”