Isztambul
„Vágyom nálad lenni bitangul” Ugye, aki ismeri, márpedig ki ne ismerné a Dolly Isztambulját. Ő már akkor tudta, amit mi még csak most éltünk át.
„Ahol tárva-nyitva a sok bazár”
A híres isztambuli bazárok, vagy a Boszporusz és maga a város lüktetése, pezsgése, az érdekes, hangulatos utcák és negyedek, amik izgalmassá tették számomra Isztambult.
Lehet annak már több mint 30 éve is, hogy először ott jártam. Azóta sok minden kitörlődött már az emlékeimből. De az a hangos nyüzsgés, és ahogyan az árusok tolják a nyakukba akasztott standjukat, fehér színű, arab viseletben miközben kiabálva kínálják a portékát, a bazárban a tea íze és a bőr illata még ma is megvan. Most viszont, szerencsém volt látni az azóta eltelt évek alatt, milyen robbanásszerű fejlődésen ment át a város.
Csoportos szervezésű városlátogatáson vettünk részt. Részben azért, mert nem volt elegendő időm a felkészülésre. Amikor saját szervezésű utazásra készülünk, azt mindig megelőzi egy hosszas és alapos felkészülés, legyen az akár történelmi vagy földrajzi. Lényeg, hogy nem szeretek fontos dolgok mellett elmenni. Ez alkalommal abban az 5 napban, amíg ott lehettem mindent látni akartam. Egy 15 milliós nagyváros, azért igényelt volna némi tájékozódást mi előtt neki indulunk. Így viszont biztos kezekbe voltunk egy helyi származású idegenvezető mellett.
Amint, 2021. augusztus 17-én leszállt a gépünk az isztambuli (neve nincs) repülőtéren, már is el voltam veszve a világ legnagyobb repülőterének tervezett objektumban. Ezen a repülőtéren 2018. november 1-én szálltak fel az első gépek. 4 fázisban történik az építése és a befejezést 2030-ra tervezik. 6 kifutópályával, 150 milliós utas kapacitással és 1 500 000 m² fedett területtel büszkélkedhet. Végül, mire leszállástól eljutottunk a bőröndünkig, az 45 percbe tellett. (Csak szemléltetni próbáltam a méretét.)
Ahmet, miután összeszedte a csapatot, ami kb. 30 főből állt, buszra szálltunk és a Hotel Bulvár Palasig ismerkedtünk az isztambuli közlekedéssel. Nincs lehetetlen, mint ahogy rossz duda sem, ha elromlott a jelző kürtöd elvesztél. Útközben a Fatih negyedben, a Magyar Testvérek (Macar Kardeşler Caddesi) sugárútján haladunk keresztül. (Higgyük azt, hogy talán a megbékélés gesztusának gondolták ezt az utca nevet.) A transzfer buszon megismerkedtünk a szolgáltatásként elérhető poharas vízzel. Olyan anyagú műanyag pohárban van a víz, ha egyszerre több ember ivott, senki nem halott semmit a csörgéstől.
Megérkeztünk a tökéletes helyen lévő, tökéletes szállodába. (A mi céljainkhoz az volt) 5. emelet, 506 szoba, kilátással az Aranyszarv - öbölre. Becsekkolás, miegymás és nem ám, hogy egy kicsit lepihenhettél! Kaptál fél órát Ahmedtől és indulás az Ordu Caddesi. (Hadsereg) utcán végig, gyalog a Nagy Bazárba, (szállodától 3 villamos megállóra van), ami a világ egyik legnagyobb fedett bazárja (Kapali Carsi).
Útközben a bazár felé, betértünk a tulipános mecsetbe.
Az első meglátogatott dzsámi volt ez számunkra, így alaposabban szemügyre vettük. (A tízediknél már nem így volt.) Cipő le, szoknya, kendő fel és máris átérzed az iszlám nők helyzetét. Utólag, amikor rendszereztem magamban azt a sok látott mecsetet, akkor ismertem fel, hogy valójában a tulipános mecset milyen különleges és szép. A falak színezetében ott van a vörös, kék, sárga és barna szín. A 18. századi késő oszmán építészet kincse ez a császári mecset. A belső teret az ikonikus İznik csempével díszítették, mint ahogyan a legtöbb szultáni mecsetet Isztambulban. Az udvarában beton asztalok állnak. Itt ravatalozzák fel még mai is az elhunytakat. Az építményt kétszer is pusztította tűz, de újjáépítették. A mai mecsetben, a neve ellenére, sehol nem találunk tulipán motívumot. Azt gondolnánk, a Tulipán-korszakról nevezték el, pedig nem (Laleli törökül tulipánt jelent). Egy, a mecset mellett élő emberről kapta a nevét Laleli Baba (Tulipán Apó). Laleli Apó egy forrást fakasztott az új mecset aljában, ezért, őt ide is temették el. Később, a sírhelyét áthelyezték. Ma csupán egy modern síremlék áll itt, közvetlenül a járda mellett, „Laleli Baba hivatalos sírja” felirattal.
Az Ordu Caddesi Isztambul egyik főutcája egy zajos utca, itt megy a villamos is. Miután leváltunk a többiektől, a párom a biztonság kedvéért betolt egy dönert az egyik helyi kebabosnál. Ami az elsők között feltűnt az utcán sétálva, és nem túl szép látvány az, az eldobált sok szemét, és ahogy körülnéztem szemetest sem láttam sehol. A nagy múltú Nagy Bazárba (fedett bazárnak is hívják), 8 nagyobb és 10 kisebb kapun keresztül lehet bejutni. Összesen 60 utcából és mintegy 4000 üzletből áll. Minden üzletben van szék, ahol hellyel kínálnak, míg megkóstolod a különleges teáikat. Mi, többféle teát is kóstoltunk és egy nagyon erős menta forrázatot is kaptunk, amit nem volt szabad meginni csak szagolgatni. Csodálatos, keleties illatok és ízek lengik be az egész bazárt, csillog a sok arany, hihetetlenül nyüzsgő és zsúfolt. Amint később tapasztaltuk, a fűszerbazár még ettől is zsúfoltabb. Az ötórás ima, ami a hangszórókon keresztül jutott a bazárba, még ott ért minket.
Esteledett már, amikor a szállásunkhoz sétáltunk az árusoktól zsúfolt utcán. A maszk használat a városban megosztó volt. A hotelben finom vacsorával vártak minket a meghatározott időben, és így volt ez minden este.
Reggel, katonásan 7 órakor reggeli és máris belevetjük magunkat a keleti varázslatba. Hippodrom térre megyünk. Régen ez volt az a tér, ahol a konstantinápolyi központi élet zajlott. Miután Nagy Konstantin otthagyja Rómát, és átköltözik Bizáncba, mint uralkodó megépítette 450 m hosszú és 130 m széles 100 000 nézőt befogadó Hippodromot. Az oszmánok már nem tartották annyira izgalmasnak a lovas versenyeket, mint a rómaiak 324-ben. Később, amikor elfoglalták Isztambult a Hippodrom szerepe is megváltozott. A pálya végén állt a császár páholya, amit egy bronzból készült négylovas fogat díszített. 1204-ben, a negyedik keresztes hadjáratban ezt a szobrot a velenceiek hazavitték magukkal, majd felrakták a Szent Márk téri bazilika teraszára. A lovas fogat Napóleonnak is megtetszett, így amikor 1797-ben Velencében járt, magával vitette Párizsba. Csak 1815-ben kerültek vissza az olasz városba. Ma a Szent Márk téren csak a másolata áll. Az eredetit légszennyezés okozta folyamatos károk elől bevitték a Bazilika belsejébe.
A Hippodrom tér közepén áll, egy több mint 3500 éves obeliszk. Nagy Theodosius 390-ben hozatta az obeliszket Egyiptomból. A rózsaszín gránitból készült oszlopot, az akkori versenypálya közepére állítatta. Az eredetileg 30 méteres oszlop olyan nagy volt, hogy csak három részbe vágva tudták elszállítani. Az isztambuli Hippodromon csak a legfelső harmada került felállításra. Azt nem tudni, mi lett a többi részével. Alapzata Theodosius-t ábrázolja, amint átadja a babérkoszorút a győztesnek. Az eredeti utcaszint az oszlop tövénél látható.
A tér végén, közvetlenül a Kék mecset előtt áll, egy nagyon szép neo-bizánci nyolcszögletű szökőkút. A német kormány 1900-ban épített a német császár emlékére.
Besétáltunk az Ahmed szultán által 1600-as években építettet Kék mecsetbe, ami közvetlenül a Hippodrom mellett található. A szultánról kapta az eredeti nevét az 1600-as években (Sultan Ahmet Camii). Az építkezés részleteit nyolc kötetben írták le, ma a Topkapı Palota könyvtárában láthatóak. Annak ellenére, hogy az egyik legnépszerűbb látványosság, engem egyáltalán nem fogott meg. Ott jártunkkor renoválás alatt állt. Mindenfele fel volt állványozva és le volt takarva. Így a belső falakat borító kék csempékből (amiről a nevét is kapta) keveset láttunk. Törökországban két mecset van, amely hat minarettel rendelkezik, az egyik a Kék mecset, a másik dzsámi Adanában látható.
Az Hagia Szopiához közel található a Hürrem Sultan Hamamı, Szulejman felesége Hürrem rendelte meg 1556-ban és jótékonysági épületnek szánta a Hagia Szophia vallási közössége számára. Az építő Mimar Sinan.
Egy kapun és a Sultan Ahmet Parkon keresztül átsétáltunk a vele szemben, mintegy 500 méterre lévő bizánci építésű csodához, az Hagia Szophiához.
Itt, most nagy levegőt veszek, mert rengeteg írni valóm van róla!
Több élete is volt már ennek a kereszténynek született bazilikának. Az első életét I. Constantinustól, Bizánc első császárától kapta. Aki, 360-ban egy keresztény templomot épített, és a kereszténységet a birodalom hivatalos vallásává nyilvánította. Később a zavargások alatt úgy leégett, hogy még rom sem maradt utána.
A második élete Theodosius uralkodása alatt kezdődött, aki ugyanazon a helyen 415-ben a megsemmisült templomot újra építette.
Néhány nappal a második Hagia Szophia megsemmisítése után, 532-ben Justinianus császár úgy döntött, nagyobb és csodálatosabb templomot épít. Az építéshez használt vörös porfírt Egyiptomból, a zöld porfír Görögországból, a fehér márványt MarMara-szigetről, a sárga követ Szíriából és a fekete követ Isztambulból hozták. A földrengésveszélyes helyen, korlátozott statikai tudással rendelkező építészek az alapoktól kezdve felépítették a templomot. Azt állítják, hogy több mint tízezer ember dolgozott az építésen. Végül 537-ben az Hagia Szophia templom megkapta jelenlegi formáját. Nagyobb volt, mint a Salamon temploma, amelyet az akkori legnagyobb épületnek tartottak, Justinianus császár azt mondta a nyilvánosságnak szóló nyitóbeszédében: „Ó, Salamon! "Megvertelek."
20 évvel később egy földrengés során a fő kupola teljesen összeomlott. 3 év alatt újra építették. A másfélezer év alatt sokszor végeztek rajta stabilizáló javításokat.
A II. Hódító Mehmed szultán, a keresztény világ legnagyobb templomát dzsámivá alakította át miután 1453-ban elfoglalta Konstantinápolyt. A templom gyönyörű mozaikjainak egy részét tönkretették, másik részét levakolták, hogy ne zavarják a muszlim istentiszteletet. A vékony vakolat alatt a mozaikok évszázadok óta éppen maradtak. Később a 16. században az építész zseni Mimar Sinan is rajta hagyta kézjegyét.
1934 novemberében ezt az építészeti remekművet, Musztafa Kemál pasa múzeummá nyilvánította. Ekkor, a vakolat alatt évszázadokon át éppen maradt mozaikokról eltávolították a takarást. Az egyik ajtó felett látható, a már török hódítók által is épen hagyott Jézust ábrázoló mozaik. Egy másik Máriát ábrázolja a gyermek Jézussal, jobbján Konstantin császár, a balján a templomépítő I. Justinianus császár.
Az Árpád-házi magyar királylány, Piroska is látható az egyik mozaikon. Zöld márványból készült szarkofágja jelenleg a Hagia Szophia előcsarnokában áll. 1935-ben az ásatások során előkerült leletek megtekinthetők a mai bejáratnál. Köztük az akkori épület homlokzatát díszítő domborműből egy darab, ami 12 bárányt ábrázol. Vélhetően a 12 apostolt szimbolizálják. A ásatásokat nem folytathatták mert félő, hogy összeomlást okozhatnak a jelenlegi épületben.
Sajnos napjainkban is ez az építészeti csoda komoly politikai és vallási nézetek áldozata. 2020. július 10-én a Török Államtanács jóváhagyta a török államfő, Recep Tayyib Erdoğan javaslatát, hogy az Hagia Szophiát múzeumból ismét dzsámivá, mecsetté alakítsák, és ott ismét muszlim istentiszteleteket tartsanak. Erre már felfigyelt a nagyvilág. Ma már se szeri, se száma a tiltakozásoknak állami, államközi és szakmai szinteken. Úgy gondolják ez a rendelet egy üzenet Görögországnak és a görög ortodox hívőknek, akik máig magukénak tekintik a Hagia Szophiát. A szimbolikát mindenki érti a Balkánon. Annak idején a múzeummá nyilvánítás a görög kormány kifejezett kérésére történt, annak jeléül, hogy Törökország békét akar. A mecsetté nyilvánítás annak jele, hogy véget ért a balkáni paktum, és Görögország nem érezheti magát biztonságban. Mit is jelent most az újbóli mecsetté nyilvánítás? Vajon, hogy viszonyul ehhez a magyar kormány? Ha valóban a kereszténység megóvója, el kell ítélnie Erdoğant. Ha Erdoğannal tart, fel kell adnia a „keresztény kultúra védelmének” üres retorikáját.
Az Hagia Szophia belsőterének a padozatán egy különleges kövekből kirakott padlódarab. Ez a „világ köldöke”, ezen e helyen egykori leírások szerint a bizánci császárokat koronázták.
Még egy magyar vonatkozású érdekesség: Az imafülke két oldalán, két hatalmas bronz gyertyatartó áll, amelyeket I. Szulejmán 1526-ban Buda első török megszállásakor (több más, a budai várban és a templomokban található értékekkel együtt) Konstantinápolyba szállíttatott. Budán, ezek a gyertyatartók a Mátyás-templom oltárának két oldalán álltak. Most viszont, több mint 450 éve ugyanazon a helyen állnak, ahova I. Szulejmán annak idején állíttatta őket. Oldalukon török feliratok hirdetik I. Szulejmán nagyságát. Miután cipőinket visszaszereztük, elhagyjuk ezt a csodás mecsetet, és a tőle 300 méterre lévő Topkapi palotához iparkodunk. Útba ejtjük a Szent Irén templomot, ami már a palota udvarához tartozik. Egy Bizánc kori, ortodox templomban találjuk magunkat. 2014-ben nyitották meg múzeumként a nagyközönség előtt. Ez Isztambul legnagyobb bizánci temploma, amelyet nem alakítottak át mecsetté. Az ősi források szerint I. Konstantin uralkodása (324-337) idején, a 4. század elején épült. Az oszmánok lőszerraktárként használták. Az évek óta befejezetlen helyreállítási munkálatok miatt, nem lehetséges az épület teljes megtekintése. Sok éven át, elsősorban koncertteremként működött.
A Topkapi palota szinte egy kisváros a Szeráj Csúcson.
Itt élt a Birodalomnak 25 szultánja 1465 és 1853 között, miközben a kezében tartotta a gigantikus Oszmán Birodalom gyeplőjét. Számunkra különleges volt azokon a helyszíneken járni, amit a Szulejmán sorozatból már jól megismerhettünk. A palota négy udvarral és számos épülettel rendelkezik. Az oszmán birodalmi uralkodók itt egy különválasztott világában élhettek. A főkapuja volt a Birodalmi Kapu. II. Mehmed szultán, Isztambul város meghódítója építette, aki a Nagy Szulejmánnak volt a dédnagyapja. Az első udvarában található, a már korábban említett Szent Irén templom. Majd, az Hagia Szophia felől a Birodalmi Kapun át az első udvarba (más néven Janicsárudvar) érkeztünk. Harmadik udvarba a hárem női lakrész talán a legizgalmasabb része a Topkapi palotának, hiszen évszázadokon keresztül – az aktuális szultánok, és az őrzési feladatokkal megbízott herélt eunuchokon kívül – férfi a lábát be nem tehette. Itt lakott a Szultán anyja, a Valide, sőt a gyerekei is. A háremben több mint 300 szoba található, szobáit a híres török építész, Sinan tervezte.
Az a bizonyos aranyút.
Miután több kilométert lesétáltunk helységről helységre, jól esett beülni a palotamúzeum Konyali étteremébe. És elfogyasztani egy sörbettel kísért remek ebédet. A nyitott teraszról csodás kilátás nyílt a Boszporusz csatorna bejáratára.
Ebéd után felkeressük, udvar legtávolabbi sarkában álló a Szent Mantle pavilonját, azt a kiállítótermet, ahol az iszlám vallás igazi és egyedi ereklyéi láthatók. A teremben a nap 24 órájában koránt recitálnak. Nem voltam rá felkészülve, amit ott láttam. Szigorú biztonsági őrök védelme alatt, sötét termekben Mohamed próféta ujja és az uhudi csatában kitört foga, Dávid kardja, Mózes botja, Mohamed köpenye. Sajnos, a hiányos angol nyelvtudásom és az egyszerre bent tartózkodó, nagy létszámú látogató élvezhetetlenné tette a muszlimok számára felbecsülhetetlen értékű kincsek látványát. Egy fog, egy haj, egy lábnyom, ezeknek az Iszlám emlékeknek egy részét I. Szelim szultán 1517-ben hozta magával Mekkából.
A Topkapi palota több mint hétszázezer (70 hektár) négyzetméteren terül el, és mintegy 5 kilométeren át húzódó palotakomplexum. Nem csoda, hogy fáradtak voltunk már, de még bírnunk kellett, mert egy nagyon fontos helyszín következett a Dolmabahce palota.
Ez, az arany és kristály hangsúlyos építmény, meglehetősen ellenkezik az eddig látottakkal. Itt szintén egy audio guide segítette a tájékozódásunkat. Belépve rögtön láthatjuk, hogy sokkoló méretű lehetett akkortájt a gazdagság és a pompa. Sajnos fényképezés tilos, és az őrök ezt alaposan ellenőrzik is. 1856 és 1924 között az Oszmán Birodalom utolsó hat szultánja élt itt, majd Köztársaság létrejöttével államosították. 1924-ben új lakó költözött a díszes falak közé, Musztafa Kemal Atatürk, a Török Köztársaság első miniszterelnöke személyében, aki a Dolmabahce palotát választotta elnöki rezidenciának. 1938. november 10-én itt is halt meg. A palota összes órája Atatürk halálának időpontját, 9 óra 5 percet mutat ma is. A palotában található Viktória királynő ajándéka a világ legnagyobb cseh kristálycsillárja, a mestermű 750 izzót tartalmaz, és a tömege 4,5 tonna. Igazán nemes érzés volt felmenni a híres Kristálylépcsőn. A tartó oszlopai is Baccarat kristályból készültek. A palotában 285 szoba, 46 terem, 6 hamam (török fürdő), és 68 illemhely van.
Egy hirtelen jött zápor akadályozta a távozásunkat a palotából. Miután elvonultak a felhők, a kikötőbe siettünk, mert várt ránk egy kishajó, amivel ezt a misztikus várost a víz felől is megcsodálhattuk. Az oszmán szultánok és fényűző villáik és elképesztően gyönyörű palotakomplexumai fekszenek a csatorna két oldalán. Ahmet mesél az épülő Isztambul-csatornáról, amely a tervek szerint a Boszporusztól nyugatra, Isztambul európai oldalának külterületén húzódva köti majd össze a Márvány-tengert és a Fekete-tengert. A tengeri útvonal hossza 45 kilométer, mélysége 20,75 méter, míg a mederfenék szélessége 275 méter lesz. Az építkezés előreláthatólag hat évet vesz igénybe. A projekt bírálói úgy látják, hogy az ország őrült vállalkozásba vágja a fejszéjét. Arra figyelmeztetnek, hogy a csatorna veszélybe sodorja a tengeri ökoszisztémát és a nagyváros édesvízellátását. A II. híd alatt megfordultunk és a forgalmas csatornán visszahajóztunk a kikötőbe.
A nap végéről visszatekintve, nem is értem, hogy fért bele ennyi minden egy napba? Persze, ez Ahmet rugalmasságának, helyismeretének is köszönhető.
Augusztus 20.-án a Magyar Állami ünnepünkön az iszlám imát hallgattam, reggel 5 órakor az isztambuli hotelszobánk ágyában. Nyitott ablakon át behallatszott a város, különböző pontjairól a müezzin hangja. Aznap pihenős napunk volt. Az ázsiai oldalra utaztunk és a napunk nagy részét a Fekete-tenger partján heverészéssel, strandolással töltöttük.
7 órakor reggeli, majd 8 órakor busszal Sile-be indulunk. A cca. 1,5 órás út alatt hallgatjuk Ahmetet amint a törökök hazaszeretetéről és a nemzeti öntudatukról mesél.
Átkelünk a Boszporusz hídon (ma felette) Ázsiába tartunk. Egy hangulatos étteremhez érkeztünk, közvetlenül a Fekete-tenger partján. Az étteremhez tartozik egy nyugágyakkal felszerelt napozóterasz is.
Akinek ahhoz volt kedve, mehetett a homokos partra is. Söröztünk, serbeteztünk, igazi törökös kávét ittunk, fürödtünk. Apropó fürdés, életem első, igazi delfin közeli élményében volt részem. Ugyanis, miközben úszkálgattam a kellemes vizű Fekete-tengerben a többiek integettek a mólóról, hogy nézzek erre meg arra, megfordultam és mögöttem egy 100 méterre ugrált ki egy delfin a vízből. Bőséges és tradicionális ebédünk is ugyanebben az étteremben volt. Grillezett saslik rengeteg salátával. Közösen megszavaztuk, hogy 16 óráig még maradjunk és strandoljunk. Visszafele tettünk egy sétát Silében.
Majd este araszolva a dugóban (mert, hogy ott ritka mikor nincs) visszatértünk az európai oldalra.
Másnap mindenki leégve, kipirosodva jelentkezett a reggelinél. Történelmi, fakultatív kirándulást tettünk aznap Bursába, ahol igazi vérbeli törökök élnek. Hatalmas komphajóval megyünk át a Márvány-tengeren az ázsiai oldalra. Bursa a 2500 m magas Uludag hegység lábainál fekvő, 3 millió lakosú városka. Buszunkról láttuk a külvárosban a Bosch, a Coca-Cola, a Fiat és a Renault gyárakat.
A múltban, az 1200-1300-as évek fordulóján az Oszmán Birodalom első fővárosa volt. Mérhetetlen gazdagságát az ide befutó Selyemút hozta el. Az egész Törökországban itt található a legtöbb mecset.
Oszmán Birodalom alapítójának, I. Oszmánnak és fiának Orhánnak a földi maradványait látogattuk meg először Bursa legszebb kertjében. A türbe ajtajában török díszegyenruhás őrök álltak.
Majd a Yesil kerületben Yesil Cami, vagyis a Zöld Mecsethez (más néven I. Mehmed mecset) megyünk. Nyolcszög alakú, kívülről is színes csempékkel borított épületet Bursa ékkövének becézik. Nevét a falakat díszítő zöld és türkiz csempékről kapta, a türbéjében Çelebi Mehmed és családja nyugszik.
Végül a húszkupolás Ulu Camiihoz megyünk, ami Bursa központi dzsámija. Egy különleges,nagy 18 szögletű szökőkút van a dzsámi közepén. Körülötte családok, gyerekek. Olyan érzés volt, mintha egy szabadidő központban lettem volna. A mecset falait és tizenkét tartóoszlopát kétszáz felbecsülhetetlen értékű kalligráfia díszíti. Kézírással rajzolták meg a Korán és Mohamed próféta legfontosabb üzeneteit, de Allah neve is olvasható a falakon, kilencven nyelven.
A bursai hosszú bazárban ( Uzun Carsi ) is marad némi időnk. Színes, illatos, és hangos. Kissé zsúfolt, szinte sokként ér a tömeg. Hétszáz éve egyre csak bővülő, nyolc kilométer hosszan kacskaringó bazársornak jelenleg kb. négyezer üzlete van.
Annak idején a szultán szorosan mellé építette a Koza Han karavánszerájt, mert ide futott be a rengeteg Indiából érkező selyem, itt szálltak meg hajdanán a kereskedők. A kétemeletes épületnek több mint 100 szobája van. A karavánszeráj 2000 m2 területű udvarának a közepén egy kis kőmecset áll.
Miután az egyik utcai árustól beszerzem a mézes gesztenyéből készült tradicionális bursai édességemet (Kestane Sekeri), várakoztunk a buszunkra. Lecseréltem a szandálomat az újra, amit a bazárban nevetséges áron vásároltam.
Miután elfogyasztottun egy tradicionális finom ebédet elköszöntünk Bursától.
Visszafele Ahmet mesél az épülő Isztambul-csatornáról, amely a tervek szerint a Boszporusztól nyugatra, Isztambul európai oldalának külterületén húzódva köti majd össze a Márvány-tengert és a Fekete-tengert. A tengeri útvonal hossza 45 kilométer, mélysége 20,75 méter, míg a mederfenék szélessége 275 méter lesz. Az építkezés előreláthatólag hat évet vesz igénybe. A projekt bírálói úgy látják, hogy az ország őrült vállalkozásba vágja a fejszéjét. Arra figyelmeztetnek, hogy a csatorna veszélybe sodorja a tengeri ökoszisztémát és a nagyváros édesvízellátását.
Utunk során az oszmán szultánok (Topkapi, Dolmabahce és Beylerbeyi) fényűző villái és elképesztően gyönyörű palotakomplexumai mellett haladunk el.
Amikor a II. Boszporusz –hídon át visszaérkezünk az európai oldalra, már erősen sötétedik. A hídon rendszeres a torlódás. Emiatt is volt szükség a III. híd megépítésére, hogy a meglévő kettőt tehermentesítsék.
Az utolsó napon, amikor már a reggeli előtt be vagyunk csomagolva,- nem esik olyan jól. Pedig vártam ezt a napot, ugyanis Nagy Szulejmánhoz látogatunk. De előtte, a nagy mecsetbe megyünk, amihez át kell kelnünk a 2. Boszporusz hídon is (korábban írtam róla). Az átkelésért fizetni kell. 5 km-re épült az első hídtól és szinte ugyanúgy néz ki. Hatalmas felhőkarcolók mellett megyünk el, amiből az egyik a világ leggazdagabb emberének a holding központja - meséli Ahmet.
Az ázsiai oldalon végig megyünk a Boszporusz mellett, míg elérkezünk a legszebb mecsethez, amit csodálatos panorámával a hetedik dombtetejére építetett Erdogán.
A 72 méter magasságával a 72 nemzetet szimbolizálja. 2019-ben épült. 58.000 m2 és 70.000 ember fér el benne. Ramadánkor ez a férőhely még kevésnek is bizonyul. Bemegyünk, puha szőnyeg a talpunk alatt, a mennyezet közepén Isten neve. Az oltár két oldalán a próféta írása. Szép volt nem mondom!
Buszra szállunk és haladunk a városfelé. Jól látjuk a városvédfal megmaradt részét és a 7. tornyot. Hét tornya közül napjainkra csak egy maradt meg jó állapotban, az ún. Vértorony, melyet börtönként használtak. 16-17. században. Több magyar történelmi személyiség is raboskodott itt. Közülük Szilágyi Mihály, Majláth István, Török Bálint, Bornemissza Gergely és Blédi Pál a legismertebbek. Az utolsó magyar rab gróf Esterházy Antal volt 1698–1699-ben. Emlékét ma egy névtábla őrzi. Az épületnek fontos szerepe van Gárdonyi Géza Egri csillagok (3. rész: A rab oroszlán) című regényében, valamint megjelenik József Attila - Karóval jöttél- című versében is.
Valamikor 28 km hosszú és U alakú volt ez a védőfal, dupla, 2*5 méter széles vizesárokkal körülvéve. Akkoriban a tenger egészen a védőfal tövében volt. Pontosan ebből az irányból támadta az ellenség Konstantinápolyt, valamint a győztes csaptok is ebből az irányból érkeztek vissza a városba az aranykapun keresztül. Nem véletlen, innen egyenes út vezet az Hagia Sofiahoz.
Jártunkban keltünkben többször áthaladtunk Isztambul egyik legértékesebb, 1500 éves műemléke alatt az Atatürk sugárúton. Valens császár vízvezetékhídja, ami csak egy része a teljes vízvezeték rendszernek, melynek hossza 250 km. A legtávolabbi pontja Trákia területén található.
Végül megérkezünk a Nagy Szulejmán mecsethez, Isztambul második legnagyobb mecsetjéhez.
Négy minaretjének a tíz erkélye van, ami azt jelképezi, hogy Nagy Szulejmán sorrendben a 10. oszmán-törökuralkodó volt. Szulejmán szultán kétségtelenül kiérdemelte a „nagy” jelzőt, hiszen birodalmát Bécs kapujától az Indiai-óceánig ki terjesztette. Szulejmán már 55 éves is elmúlt, amikor második iráni hadjáratából visszatért, és még mindig nem állt a fővárosban az ő nevét dicsőítő dzsámi. Ezt az igazán nemes feladat Sinané lett, aki 7 év alatt felépítette a Szulejmán-mecsetet. Érdemes tudni Mimar Sinanról, a birodalom építészéről, hogy több mint ötven éven át kitörölhetetlen jelet hagyott az oszmán építészetben. Bár az ő építészeti jegyei sötétek és elnyomottak voltak, összesen 360 épületet tervezett. Részt vett Nándorfehérvár bevételében és a mohácsi csatában.
Az ő arcképe díszítette a régi török líra bankjegyet, neveztek el róla krátert a Marson és egyetemet Isztambulban. Magyarországon a szegedi várban is álltak (mára elpusztult) építményei. Sajnos a köztársaság alatt meggyalázták a sírját. Felbontották a koponyáját, mert tudni akarták mitől volt olyan okos. Rómában tanult és 97évig élt. Sinan földi maradványai is a Szulejmán mecset udvarában találtak végső nyugalomra, egy általa tervezett türbében, a Szulejmán közelében. Nagy Szulejmán sírkamrája is látogatható. Viszont Hürrem Szultána –aki, több mint harminc évig játszott szerepet az oszmán történelemben - türbéjébe sajnos csak az ablakon keresztül nézhettünk be. A palota udvarában több sír is van, ahol a mecset életében fontos muszlim szent emberek nyugszanak.
Egy-két érdekesség még az épületről: A hatalmas mecset mennyezeti csillárjaiba számtalan strucctojás látható, amit azért helyeztek oda, hogy ne legyenek a kupolában pókhálók. Úgy oldották meg a rengeteg gyertya és fákja füstjének az elvezetését, hogy apró beugró ablakokat építettek, ahol ez a korom lecsapódott, amit összegyűjtöttek majd tintának használták. Ezzel a szent tintával írták a koránt.
A repülő indulásáig a hátralévő időnket a fűszerbazárban töltöttük. Végül a Galata híd alatt ettünk egy sült halat, miközben a fejünk felett a pecások próbáltak szerencsét. A Galata híd alatt ebédelni az utolsónapunk fénypontja volt.
15 órakor hátat fordítottunk ennek a varázslatos városnak és megindultunk a repülőtérre.
Ez a pár nap elég volt ahhoz hogy, megértsem Napóleon híres mondását:
"Ha a világ egyetlen állam lenne, akkor Istanbul lenne a fővárosa".
-Napoleon Bonaparte-
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szantoríni 2020.
Súgó
