A titokzatos Egyiptomban
Első ízben terveztük, hogy elhagyjuk Európát. Egyiptom Észak-Afrikai területére, Marsa Alamba szólt a jegyünk, ami 270 kilométerre délre fekszik a népszerű célpontoktól és így télen is 3-4 fokkal melegebb van. Több éve volt már ez az utazás a bakancslistánkon, de az Egyiptomban kialakult háborús és más bizonytalan helyzetek miatt mindig halasztódott. Ez esetben az ETI kínálta a legkedvezőbb feltételeket, így vele utaztunk és Bécsből szálltunk fel.
Tele voltam várakozással, hogy milyen érzés lesz elutazni az itthoni februári időjárásból, egy afrikai országba. Megtudtam ugyanis, amikor február 21-én, 11:30-kor leszállt a gépünk a 2001-ben megnyílt Marsa Alam nemzetközi repterén, egyből lekerült rólunk a kabát. A terminálba beérve ki kellett tölteni a vízumigénylő lapot. Szigorú, katonás renddel és nem túl kedves személyzettel találkoztunk. Elkószálni, fényképezgetni nem volt szabad. Egyből egy buszhoz tereltek minket, ahol a helyi idegenvezető fogadott és mindjárt fel is hívta a figyelmünket „mivel náluk a jövedelmek annyira alacsonyak ezért a baksis kötelezően ajánlott mindig és mindenhol”. A buszsofőr máris kirakott egy dobozt, hogy abba lehet adakozni. A 28 EUR vízumot is a buszon kellett fizetni. Ott ismertük meg az egyiptomi születésű magyar képviselőt, Ashrafot. Az ő elmondása szerint ezzel a járattal, összesen 8 magyar érkezett. Kaptunk tőle katalógust, pár fontos információval. Nagyon tetszett, hogy a katalógusban képekkel fel voltak sorolva az ott élő színes és különleges halfajták is. Az iroda azt továbbította, hogy nincs időeltolódás a telefonjaink mégis automatikusan átálltak egy órával későbbre.
Rövid utazás és a 2. megálló a Siva Port Ghalib. Lenyűgöző, hatalmas és keleties.
Beléptünk a hatalmas arab stílusú hallba és hirtelen a Szulejmán sorozatban éreztem magam.
Hibiszkusz és menta teát kínáltak a frissen érkezett vendégeknek, de az otthonról hozott előítélet, hogy - még fogat mosni sem… az ő vizükkel- erősebb volt bennem, így nem mertem megkóstolni. De erre a buszon Ashraf is külön felhívta a figyelmet, hogy az a kórokozó nem játék és gyorsan ledönt lábról. Golfkocsival szállítmányoztak az apartmanunkhoz, amelyben Beduin stílusú berendezés szolgálta a kényelmünket.
Olyan fáradtak voltunk és valószínű a klímaváltozásnak is köszönhetően, hogy a délutánra meghirdetett meeting-et átaludtuk. Este már sötét volt, amikor meglátogattuk az látványkonyhával büszkélkedő éttermet. Több arab egyenruhás pincér fiú is leste a kívánságunkat.
A vacsoránál megkóstolhattam a kaftát, az okrát valami különleges szószban. De mindig volt 2 féle leves pl. egyiptomi zöldségleves, és meg sem tudtam számolni mennyi főétel. Nem egy helyen voltak az ételek feltálalva, be kellett járni az egész nagy helységet. Többféle befőtt, torta és édesség. Külön kiemelném az ellenállhatatlan datolya befőttet. Nem beszélve a baklaváról és társairól.
Volt, amikor a teraszon grillezett kagylót és tintahal csíkokat sütöttek. Az ételkínálatban többnyire az arab ízvilág volt fellelhető, ami nekem teljesen új volt és varázslatos. A reggelinél bőséges volt a választék zöldségfélékből párolva, sütve, bundában és különféle szószban. A rántottát igény szerint, frissen sütötték. A gyerkőcökre külön figyelemmel voltak. Nekik volt saját éttermük az ő kis világképükben berendezve. Kedveskedtek nekik sok színes habcsókkal és süteményekkel.
Net az csak óvatosan volt, skype- on tudtunk kommunikálni az otthoniakkal, de csak a hallból. Viszont lehetett netet venni 25 EUR-ért 20 GB-ot.
Reggel egy új világban ébredtünk, ezer lehetőség, ez az első napunk. Irány a vörös tenger!
Szomorúan tapasztalom, hogy a szigorú parti figyelők minden fürdőzni vágyót kiparancsolnak a tengerből, sőt még a széléből is. Sznorkelezni sem lehet akárhol, csak a kijelölt útvonalon. Nagyon sekély a part mentén a víz, itt-ott homok szigetek látszódnak ki. Egy hosszú móló végéről kerülhettél közelebbi kapcsolatba a tengerrel, ha szerettél volna úszni, szigorúan a bójáig tehetted. A mólóról egy felügyelő óvta a korallokat. De már csak a mólón sétálva is egy nagyon különleges élővilágot figyelhettél meg. A mólót minden este lezárták.
Port Galibra jellemző, hogy a szél jó erősen fúj, ez a "chamsin", arabul ötvenet jelent. Nevét az 50 napig tartó időszakról kapta, amikor is ezek a forró és száraz szelek fenyegetnek. A szél ellen a napozóágyakat nádszőnyeggel vették körül.
Egyiptomban három évszakot lehet megkülönböztetni. A telet, amely november 15.-től március 15.-ig tart, az ún. első nyarat, március 15.-től július közepéig és a második nyarat, amely július közepétől november 15.-ig tart.
Álomszép a Siva Port Ghalib szálloda parkja, tele pálmafákkal, és a február ellenére is nyíló trópusi virágokkal. Sós vizű lagúna szeli keresztül-kasul a kertet.
Szabadidőnkben a helyi, kellemes vizű medencék mellett múlattuk az időt egy mojitó kíséretében. Néha oda jöttek masszázst, halpedikűrt kínálgattak, de nem voltak tolakodóak. Megörültek mikor mondtuk, hogy magyarok vagyunk, úgy tűnt, mintha kedvelnének bennünket. A Siva Port Ghalib a Port Ghalib Resort testvérszállodájával közös komplexumot alkot. A Siva Port Ghalib legkorszerűbb gépekkel felszerelt edzőtermében 3 x is próbálkoztunk megszabadulni a felszedett plusz kilóktól.
Mire a délelőtti sétánkból visszaértünk, a szobánkat úgy rendbe vágták, hogy azt hittem rossz helyre tévedtem. A törölközőnkből egy madarat formáztak az ágyra. A sminkjeim katonás sorban egymás mellett.
Port Galib kikötője mindössze pár perc séta, ahol bárok, kávézók és éttermek találhatók. Egy nagyon érdekes halat pillantok meg a kikötővizében olyan, mint egy félméteres átlátszó Led sor. A kedvencem még is a kis citromsárga hal, ami úgy néz ki, mintha egy kék hátizsákot vinne a hátán.
Őgyelegtünk a bazársoron és mivel kevés turista volt, így a helyiek még többet foglalkoztak velünk a kelleténél. A látszólagos magyar szeretetükkel gyorsan levettek a lábunkról és egy-egy parfümmel (Ramses és Neffertiti) gazdagodtunk, persze a fél árnak a feléért. Meglepett, hogy az üzletben magyarul írt köszönő üzenetek volta a falon.
Az esti sétánk során már intéztünk is egy programot az egyik délutánra. Irány a sivatag dzsippel!
Délután 11:30-ra a kikötőben volt megbeszélve a találkozó a szafari túrára. Senki nem volt ott a megbeszélt időpontban. Egyszer érkezett egy jeep, amiben már ültek páran és egy 10 perces útra lévő táborhelyhez vittek.
Welcome drink után mindenki választhatott egy quadot. Kötelező volt a sisak alá kendőt kötni. Aki nem hozott (nem tudtuk, hogy vinni kellene) az vehetett 5 EUR-ért, szép kockásat.
Egy rövid technikai tájékoztató után libasorban megindultunk a sivatagban. Fújt a szél, szórta az arcunkban a homokszemeket. (itt volt értelme a kendőnek). Pár km után elértük a tengert. Ilyennel még soha nem találkoztam! Egy néptelen part, gyönyörű sárga homok, telis tele hatalmas több kilós kagylóhéjakkal. Sajnos nagyon kevés időt tölthettünk ott el.
Visszaértünk a táborhelyre, ahol dzsipbe ültünk és elindultunk, hogy meglátogassunk egy beduin falut. Csak mentünk, mentük a semmibe, hol sárga, hol fekete homokhegyek között, közben a vezetőnk szórakoztatott minket. A dzsipben hátrafelé mutatott valamit, amire mindenki megfordult és ekkor hirtelen egy nagyon meredek lejtőn mentünk le, nem volt időnk felkészülni. Már csak sivalkodni tudtunk, nagyon izgalmas volt. Egyszer csak megállt a járgány, azt mondta a vezető hogy mindannyian szálljunk ki és másszunk fel a dzsip tetejére. A tetőcsomagtartóban tudtunk kapaszkodni. Továbbra sem kímélt minket, dombról le, dombra fel. Félelmetes volt, egyszerűen imádtam!
Ahova megérkeztünk, ott pár teve várt ránk és az ott élő, nagyon öreg beduin emberek vezetésével sétáltunk egy kört a teveháton. Úgy libegett, alig lehetett rajta megmaradni. Ez volt az első ilyen élményem. A tevekör után egy sátorba invitáltak, ahol egy gödörben pár mezítlábas, falubeli beduin által tea főtt a részünkre.
Földön, párnákon ülve meghallgattunk egy rövid tájékoztatót a beduin lakosság sajátos életéről. A Sínai-félszigeten jelenleg körülbelül 80 000 beduin él törzsekben. Összesen 12 törzs ismert. Mára már ezek a beduin törzsek kiszolgáltatottá váltak az egyiptomi kormánnyal szemben.
Majd konkrétan el is vittek egy ma is aktívan élő beduin faluba. Itt is, mint a többi törzsben nomád életformát élnek és a vallásukat tekintve szunnita muzulmánok. Elsőre szánalmas látványt nyújtottak a tákolt viskók, sovány kecskék és tevék. Dromedár is volt közöttük. Főként, hogy beláttam egy ablakon, ahol 7-8 nő talpig feketében, titokzatosan ültek körben a földön egy sötét szobában. Fiatalok lehettek, de ezt csak a szemük árulja el. Egy idősebb nő a viskó előtt kuporgott egy tűz mellett és valami lepényfélét sütött vason, amiből később kóstolót is kaptunk.
Már erősen esteledet, amikor visszaértünk a táborhelyhez. Hűvösödött, aki fázott kapott meleg takarót és elheverhetett a földön lévő hatalmas párnákon. Amíg előkészítették a svédasztalt hastánc bemutatót láthattunk utána táncra invitáltak mindenkit. Közben körbe járt egy boríték, hogy aki meg volt elégedve a szolgáltatással, ne fogja vissza magát.
A sivatagi lakoma után mindenkit visszaszállítottak a szállodájába.
Reggelente, az 5 órakor felhangzott muszlimok hajnali imájára ébredtem. Az volt az első ima az ötből.
Hihetetlen gyorsasággal érkezett el az az utolsó itt töltött napunk. Délelőtt bementünk a kikötőbe azzal a céllal, hogy befizessünk egy hajókirándulásra. Ez volt utolsó lehetőségünk, hogy alulról is láthassuk a tengert. A kikötőben állt már az uralkodói szépségű Nefertari.
A hajó, úgy ahogy azt kell, a turisták elkápráztatására készült, megidézve a fáraók korát. Felszálláskor a hajó orrában mindenkinek le kellett vetni a cipőjét. Amíg a hajó a korallszirtek fölé nem ért, mindenki a fedélzeten utazott. Volt büfé és elég idő is a fogyasztásra.
Amikor elérkezett a délutáni ima ideje, a hajón dolgozó iszlám vallású alkalmazottak leterítették az imaszőnyeget és üdvözölték Allahot. Később szóltak, hogy menjünk le a hajó üvegfenekű aljába és foglaljunk helyet a nagy ablakok előtt. Akkor ámultunk csak el igazán, amikor a sok színes korallszirt fölé értünk, mintha egy színes tengeri akváriumba csöppentünk volna. A felszín alatt elterülő korallkertek és a közöttük megbúvó ezernyi színben pompázó halak, felejthetetlen emlékeket nyújtottak.
Kihajóztunk egy széles, tengeri fűvel benőtt öbölbe, ahol egy kicsit sekélyebb a tenger, dugong látogatóba. Korábban tudomásom sem volt ezeknek az élőlényeknek a létezéséről. A bálnaszerű, cca. 4 méter hosszú, fajában egyedüli tengeri tehenet látszólag nem zavarta a hajó érkezése - gondolom már megszokta. Hátán „potyautasként” jó pár gályatartó hal. Hatalmas öreg teknősök is laknak itt, akik békésen legelésznek a tengeri fűben.
A túra végén arra is volt lehetőség, hogy pár kép erejéig igazi Ramszesz fáraónak akár Nefertitinek érezze magát az utazó. Szuper fotók is készültek, amit akár CD-n a szállodába rendelhetett, aki akart, persze nem ingyen.
Az elutazás napján korán keltem, mert el akartam köszöni a Vörös tengertől. Még egyszer látni akartam a változatos víz alatti élővilágát. Meg is ajándékozott pár különleges halfajta látványával, emellett még páratlan napfelkeltében is volt részem.
Az összecsomagolt bőröndjeinket az ajtóban kellett hagyni, mert jöttek érte golfkocsival és elvitték a ránk váró buszhoz.
Egyiptomban eltöltött egy hetünk alatt kaptunk egy másfajta kultúrát, nyelvet, látásmódot. Sokkal több örömöt, mint félelmet (gondolok itt a fáraó átkára) adott ez az utazás.
Aki célpontjául választja Egyiptom e részét, a nyaraló terület kiváló, a pihenése gyakorlatilag garantált. A búvárkodás hódolóinak viszont az érintetlen tenger alatti világ rengeteg újat tartogat.
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szantoríni 2020.
Súgó
