Közép-Italia, Toszkánával fűszerezve
Kezdődött úgy, hogy megálmodtuk magunknak, ketten a párommal ezt az utat. Majd mindent elintéztünk, lefoglaltunk a szállást a jól bevált Booking-on. Autónkat felkészítettük. Indulás!
Már maga tudat, hogy ismét betehetem a lábam ebbe bazsalikom illatú országban fellelkesített. Lázasan készülődtem, mert ismét az én Michelangelom lába nyomán járhatok. Fejet hajthatok a nagy művész sírja előtt Firenzében.
A körutunkat egy kis tengerparti kitérővel kezdtük, amely során Riminiben megnéztük a „kis Itáliát”. Szívből ajánlom másoknak is.
Rimini előtt 6 km-re kell letérni a Nord –Bellaria Santarcangelo-nál az A14 útról és a Via Popilia-n található az Italia miniatúra park. Bár, a belépő kicsit húzós, 19 euró, de egy igazi élmény volt.
Az aprólékosan és látványosan kidolgozott maketteket működő állapotukba láthattuk. A Római Terminibe közlekednek a vonatok. Livornóban rakodnak a hajók. Repülő érkezik a repülő térre. Mindez a látványosság egy jó félnapos programot kínál, ahova gyereket vinni ajánlott. A vonat használatáért, amely tesz egy kört a park felett kb. 4-5 m magasan, külön fizetni nem kell.
Újra feleleveníthettük Velencei élményeinket, végig csónakáztunk a Canal grande-n, hangulatos olasz zenével és egy váratlanul készült fényképpel gazdagítottak bennünket, amit persze, 6 euróért nem fog ott hagyni az ember.
Annyi időnk maradt, hogy belemártsuk a lábunkat a tengerbe Rimini strandján, majd kocsival körbe jártuk az Óvárost. Természetesen, átmentünk az öreg Tiberius hídon, de az ördög patájának a nyomát nem láttuk.
A következő állomásunk, Riminihez egy félórás útra lévő San Marino.
San Marino kilenc körzetből áll, ami egyben város is. Fővárosa, San Marino (4.500 lakossal), amely a 750 méter magas hegyen, a Monte Titano tetején helyezkedik el. Kocsival felmentünk a Szent Ferenc kapuig, majd azon keresztül az óvárosba (UNESCO), ami pár óra alatt bejárható. A kaputól 200 m-re találtunk egy felszíni parkolót a díja 2 órára 3 euró. A kapu közelében lévő parkoló táblákon úgy értelmeztem, hogy csak egy órás és félórás parkolójegyek válthatók. Sétáltunk a szűk utcákon, ahol a házfalak szinte összeérnek. Kiválasztottunk egy éttermet lélegzetelállító kilátással a Monte Titanoról és ettünk egy jó olasz tésztát.
Rövid sétánk során az egyik boltból utánunk szólt az eladó és igazi San Marinoi fehér és vörösbort kóstoltatott velünk. Majd megkérdezte, hogyan kell magyarul mondani: arrivederci. És magyarul köszönt el tőlünk.
A Piazzale Belvedere térről ragyogó a kilátás északra, nyugatra és részben keletre. Itt van a kötélpálya (Funivia) felső végállomása is.
Aki a világ egyik legkisebb, mindössze 61 négyzetkilométeres államocskájában jár kötelező, hogy képeslapot küldjön haza. Ezt, mi is megtettük.
Különleges helye ez a világnak. A fekvéséből adódóan nem is csoda, hogy meg tudta védeni magát és a legrégebbi mini köztársasága maradt a világnak. Mind a három erődöt megközelítettük, de idő híján be már nem mentünk. Az óváros több pontja is lélegzetelalító kilátást nyújt a környékre, egészen az Adriai tengerig.
Mivel még normális időben szerettünk volna Firenzébe érni, így 5 óra magasságában elindultunk vissza Riminibe, onnan tovább Forliig az autópályát választottuk. De, ami utána következett az lehet, hogy nem a legjobb döntés volt. Szerpentin, hajtűkanyar, lejtő, emelkedő, útszűkület. Egy korábbi útleírás alapján választottuk ezt a megoldást. Kaptunk is a Toszkán tájból és útviszonyokból rendesen. Számtalan, hegyek közé ékelődött kis településen mentünk keresztül. Én nagyon élveztem, a párom már kevésbé. Teljesen bizonytalanná vált a Firenzébe érkezésünk időpontja. Így utólag azt mondom, aki nem vágyik a toszkán hegyek levegőjére, netán siet, menjen Bologna felé és inkább fizessen az autópályáért. Helyzetünket nehezítette, hogy besötétedett és az eső is elkezdett esni. Teljes egészében a GPS-re hagyatkoztunk a számunkra szűz területen.
Lett is fél tíz mire a firenzei szállásunkra, a Hotel Gardenbe érkeztünk. Ők nem voltak meglepődve, mondhatni vártak minket. Meglepődve mi voltunk, amikor a párom kiemelte a bőröndöt a kocsiból és az nem volt bezárva, mert korábban nyitva hagytam. Így az összes tartalma a sárban landolt. Ez elég okot szolgáltatott, hogy még az este keressünk egy kocsmát.
A szállás olyan volt amilyen. Nem dicsérném. De arra, hogy két éjszakát ott aludjunk tökéletes. De legközelebb nem kérek olyan szobát, amitől külön van a fürdő.
Az első este eltévedtünk. Aki egyéni utazó és azt mondja, nem tévedt el Firenzében, az hazudik. Már az első este bele vetettük magunkat a dolce vita-ba. Remek volt ott lenni. A Santa Mária Novella téren belebotlottunk egy vásárba, ahol sátrakban különféle ételeket, italokat kínáltak.
Mire ezzel végeztünk elfelejtettük, hogy merről jöttünk. Már elmúlt éjfél, szerencsére egy taxi sem állt meg, így az egyik hotel portáján kértünk egy térképet, aztán haza keveredtünk.
A másnap reggel, utunk célirányos volt, szigorúan tartottuk magunkat az előírt látnivalókhoz. Lesétáltunk az Arno partjára és a folyómentén végig a Ponte Veccioig.
Utunkba esett a mindenszentek temploma (Chiesa di Ognissanti), ahol tévesen kerestem Ghirlandaio (ő volt Michelangelo mestere) Utolsó vacsora című művét. Utólag derült ki számomra, hogy a templom melletti kolostorban van. Viszont ebben a templomban nyugszik Napoleon nővére, valamint a Vespucci család kriptáját takarja egy kőlap az oltár előtt, amit még Amerigo Vespucci nagyapja készített 1471-ben.
Az egyik legfontosabb látnivaló a Santa Croce templom. Ugyanis itt található Michelangelo sírja és rajta kívül még több híres ember nyughelye.
A templom előtt áll a hatalmas márvány Dante szobor, amelynek csak a talapzata 7m.
A templomtól egy utcányira található a Buanorotti ház a Via Ghibellina utcában. Michelangelo vásárolta meg unokaöccse számára, akinek a fia, ifjabb Michelangelo, a költő.
A dómba is bejutottunk egy kis sorban állás után. Fizetni nem kell érte.
Ha egyszer Firenzébe visz az utad, feltétlenül keresd meg a Vaddisznó-szobrot (Fontana del Porcellino), a Loggia del Mercato Nuovo szélén és simogasd meg az orrát, mert szerencsét hoz.
Az Uffizi őrzi az eredeti márványszobrot, amiről másolta Pietro Tacca a bronz szobrot 1634-ben.
Tacca eredeti bronz Porcellinoja jelenleg a Bargello Nemzeti Múzeumban van.
A nap folyamán végig a szemem előtt lebegett Michelangelo Dávidja. Nem maradhatunk le róla! Hosszú sor kígyózik a Galleria dell'Accademia előtt. Úgy döntöttünk záróra előtt visszamegyünk. Jó döntés volt, nem is kellett várakozni. Sőt, még zárásig maradt időnk üldögélni a szobor alatt egy kicsit és megfigyelni, hogy a kezei valóban nem egyforma hosszúak és még egy fontos dolog, a szobor nincs körülmetélve. De a maga nemében túlságosan is tökéletes.
A firenzei hatalom szimbóluma mostanság nincs biztonságban és a vesztét éppen látogatók sokaságának a lépései okozzák, mivel évente több, mint egymillió látogató keresi fel a szobrot, feltételezhetően ezekből adódó a rezgések miatt, észlelhető egyre több repedést a szoborban.
A Dávid három másolatával is találkozhatunk a városban.
Sajnos, amit még nagyon szerettem volna látni az a medici kápolna, de minden hónap 2. és 4. vasárnapján zárva. Pech – Vissza kell menni!!!
Az est hátralévő részében elüldögéltünk a mennyország kapuja előtti lépcsőn, szemben a dómmal és fagyiztunk.
Akár mennyire nem akartam, másnap reggel tovább kellett indulnunk. Egy gyors kört még tettünk a Michelangelo téren, így méltó kilátással köszöntünk el Firenzétől.
A Garda-tóhoz mentünk. Limone sul Garda-ban foglaltunk szállást két éjszakára a Hotel Garden-ben. Érdekes módon, mind a két szállásunk neve - Hotel Garden - volt.
Kb. négyórás út Garda-tó menti szakasza az lenyűgöző volt. A tó nyugati oldalán haladtunk felfelé a meredek sziklafalakba vájt alagutakban. Közben láttuk a tó túloldalán, az égbe törő hegyek havas csúcsait.
A hotelben „welcome drinkkel” fogadtak bennünket, ami az osztrákok kedvelt itala, a spritz volt. Az elsőre feltűnt, hogy az osztrákok kedvelt pihenője ez a környék.
Már az esti sétánk alkalmával megállapítottam, hogy nagyon szeretni való hely Limone. A part mellett végig éttermek húzódnak. Két kis kikötője van és nagyon szép kis fehér kavicsos tiszta strandja. Limone óvároskája a szűk kis utcákkal felhúzódik a hegyoldalba.
Fel voltam rá készülve, hogy csodás természeti szépségű a tó és környéke, de a látvány mégis meglepett és örökre a szívembe zártam. Elképesztő mélység és hófödte csúcsok.
Északról megkerülve a tavat mentünk el Melcasine-be, ahol a Funiviaval felmentük 1800 m magasságban, ahol akár hógolyózhatunk volna is. Végig sétáltunk a hegygerincen rengeteg nyíló krókusz virág között, mert ahol elolvadt a hó ott virág borította a földet. 19 eurót fizettünk a felvonóért fejenként, ami félóránként jár. Félúton megáll és át kell szállni, egy nagyobb kabinba, ami várakozás nélkül indul tovább és megfordul egyszer a tengelye körül, így mindenki láthat mindent, már ha az ablakokat is gyakrabban tisztítanák.
2-3 órát töltöttünk fent a Monte Baldo tetején, nagy élmény volt. Jól felszerelt kajázók várják fent a turistákat.
Melcasinébe hajóval is átmehettünk volna, mert Limonéból rendszeres hajójárat közlekedik, de mi többet szerettünk volna látni.
Melcasinébe menet beiktattunk két megállót. A jellegzetes helyi teraszos ültetvények között felmentünk a festői Tenno tóhoz, 570 m tengerszint feletti magasságban található a Tenno falu határában, a Monte Misone lábánál. Az eső épp esett. A fizetős parkolótól egy lépcsőn lehetett lejutni a tóhoz.
Érdekes türkiz színe van a tónak, éppen ott jártunkkor nagyon magas volt a vízszint, ami a tavon lévő kis szigetet is teljesen ellepte. Azt mondják akár 1,5 m is képes emelkedni a vízszint esőzések idején. Egy órás sétával körbe lehet sétálni a tavat, de most az út is víz alatt volt. Hihetetlen nyugalom és békesség lengte körül. Visszafelé útközben többször meg kellett állnunk és fényképezni a csodálatos kilátást a Garda-tóra.
Innen a csodálatos Cascata del Varone vízeséshez látogattunk. Varone vízesés 3 km-re található Riva del Gardától.
Ellentétben a korábban olvasottakkal, a kitáblázatlanságnak köszönhetően egy kicsit nehezen akadtunk a vízesésre.
A barlang körül van egy kicsi, de meglehetősen érdekes, botanikus kert, 5 € belépő. Két helyről lehet megtekinteni a vízesést. Az ún. alsó-barlang és a felső-barlang között kb. 100 lépés van, amit a botanikus kerten keresztül kell megtenni. Őrült erővel tódul le a víz 90 m magasságból egy sziklahasadékon keresztül, és ezt az élményt még különböző megvilágításokkal is fokozzák. A vízesését Magnone patak táplálja.
Thomas Mann töltötte itt az ünnepek a 20. század elején, és ez a hely inspirálta őt „A varázs hegy” meg írásban, 1847-ben.
Csak esőkabátban ajánlatos bemenni, de még abban is elázol. A zaj, a levegő és a víz olyan mértékben áramlik, hogy teljesen betakar, egyedülálló élmény a maga nemében.
Visszatérve Limone-ba elfogyasztottuk utolsó garda tavi, tészta vacsoránkat és másnap reggel elhagytuk álmaim helyét. A Garda-tó északi része gyönyörű és izgalmas hely, kellemes klíma, fantasztikus környék, feltétel nélkül ajánlom mindenkinek.
Egy kis ráadás://utravalo.gportal.hu/gindex.php?pg=35748109
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
Szantoríni 2020.
Súgó
